Nyílt levél Macronnak

„Ez a kép sok-sok mindent el fog mesélni erről a korról, ha száz-százötven év múlva előveszi majd valaki. Feltéve persze, ha lesz még száz-százötven év után bárki, aki elővegye. Legyünk optimisták, és tételezzük fel, hogy lesz.  Vajon miről fog mesélni neki ez a kép?

Nos, például önről, Elnök Úr. Önről, a Francia Köztársaság elnökéről. Ez lesz a mese legfontosabb része – mármint hogy ön, Elnök Úr, a Francia Köztársaság elnöke lehetett. Talán ez mondja el a legtöbbet erről a korról. Nekünk persze, akik ebben a korban élünk, akiket foglyul ejtett a jelen, az is fontos, hogy mi járhat az ön fejében? Nekünk bizony fontos a kép primér üzenete.

Ahogy ön odabújik két kifejezéstelen tekintetű, félelmetesen ostoba és agresszív arcú feka közé, és szemmel láthatóan élvezi ezt a helyzetet, ez bizony beszédes. S persze kérdések is tolakodnak elénk, pimasz, vagy méginkább kétségbeesett kérdések. Az a feka, akinek ön a hóna alá bújik, és akit oly' gyengéden átölel, a lehető legnemzetközibb és legalpáribb jelet mutatja a kezével. »LFS!« – üzeni az a feka, ha Elnök Úr tudni akarja, mit is jelent ez magyarul, olvassa el Ottlik Iskola a határonját. Ami a lényeg: ön szerint, Elnök Úr, kinek szól ez az üzenet? Kinek üzen ez a nyomorult, primitív ösztönlény?

Önnek, Elnök Úr? Önnek »elefes«? Lehet, bár ez önnek feltehetőleg öröm...

A franciáknak »elefes«? Az is lehet.

Európának »elefes«? Ez még valószínűbb.

Minden fehérnek »elefes«? Attól tartok, most érkeztünk meg a valóságba.

És igen, Elnök Úr, ön ott áll, a sátán szarvat meg az »elefes« mutató két primitív, ostoba, de legalább agresszív feka között, a fehér ingében és a fehér képével, öleli őket vágyakozva, alázatos örömmel, és alig várja, hogy tátott szájjal térdre eshessen előttük.

És ön a Francia Köztársaság elnöke.

Így áll össze a kép mondanivalója, meséje, amely messze túlmutat a jelen pitiáner, groteszk iszonyán. A jövő európai embere (ha lesz olyan, s ha fehér lesz még egyáltalán) e képből fogja tökéletesen megérteni, mi is történt itt mivelünk a huszonegyedik század elején, s miért is jutottunk oda, ahová jutottunk. Mindebből ön természetesen semmit sem érzékel, semmit sem fog fel, Elnök Úr. Ön kiélte beteg hajlamait, megalázta önmagát (ez nem érdekel senkit sem), megalázta azt a méltóságot, amelyben átmenetileg tetszeleghet még önmagának (Uramisten! Az ön székében egykoron mégis csak Charles De Gaulle ült!), és aztán visszautazott ide hozzánk, hogy megvédje Európát Orbán Viktortól.

Teljesen igaza van Elnök Úr! Valóban ön a magyar miniszterelnök legfőbb ellenfele. S persze mindaz, amit ön képvisel. És abban is igaza van önnek, hogy ez a két világ nem összeegyeztethető.”