A csalódott ellenzéki csak szétteszi a kezeit, égre emeli tekintét és arra gondol, hogy immár tényleg csak az Apokalipszis négy lovasa hiányzik. Lehet itt összefogásról beszélni, tágabb összefogásról, magát teljesen ön- és feladó Jobbikról, amelyik de facto kivonult a politikai térből és mára már inkább csak elméletben létezik, meg persze képviselőivel a Parlamentben, akik talán már maguk sem tudják, hogy éppen milyen elvek mentén határozzák meg magukat. Akárhogy is, de április nyolcadika óta képes arra az ellenzék, hogy megvalósítsa az egy a tábor, egy a zászló elvét a gyakorlatban is.
És ez nem érdekelt a világon senkit sem. Az ellenzék megszűnt létezni, politikai értelemben beállt a klinikai halál, már csak a rokonok igenlő válaszára várnak, hogy lekapcsolják a létfenntartó készülékekről.
Az a fétis – tudniillik a mindenen átívelő összefogás gondolata –, amiért az ellenzéki értelmiség, véleményformálók, kisebb és nagyobb haszonlesők tűzbe tették volna a kezüket, az elmúlt hónapokban sokadszorra bukik meg. Indulhatnak bármilyen koordináció mentén is a kormánypárti jelöltek ellen az időközi-választásokon, a szavazópolgárok áprilisban végleges és mindeddig úgy tűnik, megmásíthatatlan ítéletet fogalmaztak meg: nem kelletek. Semmilyen ruhában és jelmezben sem.
Önmagában persze sok jelentősége nem lenne az országos politikát illetően annak, hogy pár vidéki nagyváros önkormányzati képviselő-kerületében pár hónappal a nagy buli után ismét urnákhoz kell járulni. Az ellenzék változtatta ezeket az eseményeket a politika nagybetűs ünnepeivé. Ők mondták azt a februári, hódmezővásárhelyi polgármester-választás előtt, hogy most vagy soha. És amikor a saját maguk által épített Patyomkin-falu a valóság vizsgáján megbukva mindannyiszor rájuk omlik, akkor nem tanulságokat igyekeznek levonni – egyébként nem mintha bármi jelentősége is lenne ennek 8 év politikai vaksága után, de hátha –, hanem hirtelen megváltoztatják az egyenletet.
Ezek mégsem fontosak. Kevesen mentek el, így az eredmény nem reprezentatív. Akik otthon maradtak, azok valójában a kormány ellen szavaztak. És miközben a szemünkbe hazudnak, még azt is szeretnék, hogy felejtsük el, ahogy példának okáért Erdei Sándor miskolci indulását hónapokon keresztül úgy futtatták a sajtóban, mint a következő nagy dobást. Nagy dobás? A kormányzati önkény jelenként értékelt névrokon öt, azaz 5 darab szavazatot tudott szerezni, a mindenki által támogatott másik Erdei pedig csúfosan elbukott.