Négy tétel a bevándorlás és a baloldal kapcsolatáról

„Az ott tartózkodó embereket megillető jogokat jelenleg sem az államgépezet, sem a politikai pártok nem kívánják teljes körűen garantálni. Minden magára valamit is adó baloldali ellenzéki feladata, hogy ügyüket a lehető legjobban képviselje, egyben megmutassa a társadalomnak, milyen konkrét következményei vannak annak, hogyan is alakul az ország menekültpolitikája. (...)

A jelenlegi társadalmi berendezkedés ugyanis mesterségesen korlátozza a javakhoz való hozzáférési lehetőségeinket, ezzel ádáz küzdelmeket generál, amelyben mindenki »tőkeként« használja saját kulturális identitását is. A szélsőjobbosok, szkinhedek, neonácik, éppúgy, mint a radikális iszlamizmus, jóval kisebb számban a szalafita dzsihádizmus felé forduló jó pár fiatal.

Ezeket az egymás kiiktatását célzó, a nők elnyomására építő pusztító ideológiákat csak egy olyan új ideál, társadalom képével tudjuk összetörni végül, amelyek a javakért való versengésre kínálnak alternatívát, és a közös érdekek mentén toboroznak új közösségeket, amelyek egyszerre radikálisabbak gazdasági céljaikban és erkölcsösebbek etikájukban, mint a szélsőjobbos kényszerközösségek.
Magyar keretben persze csak akkor lehet ilyen kommunitásokat, a »demokrácia laboratóriumait és műhelyeit« (Étienne Balibar) tömegesen létrehozni, ha a nyugat-európai feszültségek is csökkennek. A munkát elkezdeni azonban nem lehetetlen, főleg hogy a hagyományos baloldalon kívül a még mindig nagyon erős és sokak fantáziáját nyilván megmozgató kereszténység egyes közösségei ebben szövetségeseinkké is válhatnak.

A kiút tehát végül nem középutas, hanem nagyon is összetett: pontos helyzetelemzés, áldozatkészség, és megannyi ember mindennapos, ma is folyamatos, közösségszervező munkája kell hozzá. Mindennek ma valószínűbbnek tűnő alternatívája a fokozódó káosz, kiszolgáltatottság és háború.

Ezen a helyzeten jól felfogott önérdekünkből kell változtatnunk.”