Németre hangolva

„Szombati beszédében a magyar kormányfő talán akkor került a legközelebb a németek lelkéhez, amikor azt hangsúlyozta, mit adunk mi a németeknek itt, a »végvárakon«, nem pedig azt, hogy mit várunk tőlük. A német – és ez nem sztereotípia, hanem történelmi tapasztalat – dolgos nép, szeret javakat felhalmozni, de keresztényként készséggel megosztja azokat a rászorulókkal. Csak azt nem szereti, ha kihasználják vagy hülyének nézik, amire sajnos a migrációs válság elmúlt három évében számos példát láthatott.

Orbán Viktor most világossá tette: nem kéregetni jöttünk az Európai Unióba, nem akarunk német pénzen élni, hanem úgy készülünk, hogy 2030-ra Magyarország az EU nettó befizetője lesz. Felszólalásában a miniszterelnök Kohlt dicsőítette, nem a Kohlét, ami nemcsak szenet, de »lóvét« is jelent. Valójában az ül fordítva a lovon, aki eddig úgy képzelte: hazánknak engedelmeskednie kell az európai hatalmi központoknak, mindenekelőtt Berlinnek, az EU első számú finanszírozójának, pusztán azért, mert mi az unió haszonélvezői vagyunk. Ha ez így lenne, teljesen felesleges volna eljátszani a demokráciát Európában.

A tévképzetet egy továbbival is szokás megfejelni: Németország egyenlő Berlinnel, a kancellárral, jelen esetben Angela Merkellel, azt kell figyelni, amit ő mond. Ez óriási tévedés. Egy tizenhat tartományból álló, kulturálisan és gazdaságilag is rendkívül tagolt szövetségi köztársaságról beszélünk, ahol ráadásul az elmúlt hetet a főváros és Bajorország, a legnagyobb és egyben a második legnépesebb tartomány szembenállása uralta.

Orbán beszédében egy olyan tartalmi megállapítás sincs, amit ma már egy bajor ne vállalhatna: erős országok nélkül nincs erős Európa, nem akarunk migránsokat és iszlamizációt sem. Ez három éve, amikor a válság kezdődött, de a politikai korrektség jobban tartotta magát, még eretnekségnek számított, ám mostanra, hogy a píszí egészségi állapota megrendült, már nem az.”