A női klimax nívójára szállították le a kultúránkat

„- Még egy nagy gazdasági válság sem szedheti le Orbánt? 

- Nem. Ahhoz kormányképes ellenzék kellene. Jelenleg nincs senki, akire Orbán Viktort le lehetne váltani. Ha a Fidesz holnap megbukna, és a helyébe lépne valami, ami ebből az ellenzékből képződik, az nyilvánvalóan nem volna kormányképes. Legkésőbb négy év múlva Orbán még erősebben térne vissza, de valójában addig is az ő kezében lenne az irányítás. Ilyen körülmények között nem is szabad kormányt váltani. Őszinte leszek: számomra ma ellenzékinek lenni nem azt jelenti, hogy kormányváltást akarok.

- Akkor mégis mit? 

- Hogy nem akarom ezt az istencsászárságot, ezt a monolit túlhatalmat. Azt akarom, hogy legalább ne legyen kétharmad. Ez a rendszer ugyanis – ahogy Tölgyessy Péter nagyon pontosan rámutatott – úgy van összerakva, hogy igazán olajozottan csak kétharmados többséggel működik. Amikor lehet a konyhaasztalon alkotmányozni, CEU-törvényt alkotni meg a saját oligarchákra jogszabályokat írni. Jelenleg nem az a kérdés, hogy Orbán vagy valaki más – hanem az, hogy mennyire Orbán. Most éljük a jobboldal Kádár-korszakát. A '89 előtti baloldali diktatúra és az azt követő hatalomátmentés után most jobbra leng ki az inga. Úgy tűnik, a jobboldalnak is jár egy olyan korszak, amikor megkérdőjelezhetetlen a hatalma. A legutóbbi ilyen a Horthy-korszak volt, akkor azonban az elit a konzervatív-liberális angolszász és a fasiszta-nemzetiszocialista olasz-német politika között hintázott. A jelenlegi elitben az illiberalizmusnak nincs látható ellensúlya.

- A nyugati jobboldal egy része pedig imádja ezért Orbánt. A nemrégiben nálunk járt Steve Bannon és Milo Yiannopoulos dicshimnuszokat zengtek a NER-ről.  

- Mert nem ismerik. Számukra ez nem több, mint annak a kultúrharcnak az egyik frontja, amit ők a tengerentúlon a posztmodern kultúrbal ellen vívnak. Nyugaton kialakulóban van egy új totalitárius gondolkodás, amely napról napra ragadja el a kultúránkat. A Szilícium-völgy szövetséget kötött Hollywooddal, hogy félresöpörjék a hagyományos értékrendet, és egy rettenetesen sötét, erőszakos forradalmi etikát tegyenek a helyére. Többé nem lehet sem filmekről, sem szexről, sem az élet bármilyen egyéb vonatkozásáról beszélni anélkül, hogy a beszélő ebben a kultúrharcban ne foglalna állást. A szórakoztatás lényegében megszűnt, a mai filmek elsősorban már nevelni akarnak. Megalkotni az új embert, aki a politikai korrektség és a genderizmus normáit hordozza. Bannon és Yiannopoulos ez ellen küzdenek, és ebben én javarészt egyet is értek velük. Konzervatívnak, jobboldalinak vallják magukat, de valójában a modernitás eredményeit védelmezik az egyre terjeszkedő posztmodernizmussal szemben.”