Nem hiszem, hogy van hatalompárti popzene

„Eléggé aktív közéleti szerepet vállalsz, ugye például most coming outoltál azzal, hogy kire szavazol. Milyen nyitott Lovasinak lenni az egyre záruló Magyarországon?

Volt egy Narancs-interjúm, ami után néhány koncertünket lemondták. De ez azért van, mert van pár túlbuzgó, félős ember. Én azt gondolom – és akkor most jóhiszemű vagyok, és direkt nem akarok véresszájúskodni –, hogy ez a túlbuzgó helyi emberek sara. Ezt régen is, a Kádár-korszakban megcsinálták a portások. A Kádár-korszak sem volt egy nagy, kemény és tudatos diktatúra, az is egy olyan diktatúra volt, amely lötyögős, ilyen izé volt, és az emberek az alsóbb szinten gecibbek voltak, vagy rosszindulatúbbak, vagy a saját frusztrációjukat jobban ki tudták élni az alattuk lévőkön, mint sokszor mondjuk a Kádár. Vagy mondjuk Aczél jut hirtelen eszembe, most pont véletlenül beleakadtam a Youtube-on egy 1992-es interjújába, abból is kiderült, hogy művelt, okos kultúrember volt, aki Németh Szilárdhoz képest egy lángelme. Szóval, én azt gondolom, hogy nyilván az ember, ha eleve zenél, vagy olyan zenét játszik amit én, akkor ellenzékben van. Mint a humoristák. Nem hiszem, hogy van kormánypárti humor, vagy hatalompárti humor, vagy hatalompárti popzene. Vagy jó, nyilván van, de mondjuk az engem nem érdekel. Mondjuk azt, hogy hivatásból nekünk a másik oldalon kell állni.

Meg alapvetően öntudatos polgárként is, aki mindig figyeli a hatalmon lévőket…

Én azt gondolom, hogy nem vagyok egy különösebben véresszájú csávó, viszont olyan közegben élek, ahol csupa véresszájú ember van körülöttem, ha politikáról van szó. Ezért nem is szeretek ilyen szempontból megszólalni, mert óhatatlanul olyan közegben találom magam, ahol buta, fizetett, mindenféle rossz emberek pörögnek körbe. Én azért megpróbálom bizonyos távolságtartással, meg humorral kezelni ezt a szerepvállalásomat. Említetted, hogy lenyilatkoztam, kire fogok szavazni. Nos, igen, Mellár az – akivel soha nem találkoztam egyébként. Megnéztem, hogy ő az esélyes ellenzéki jelölt a körzetemben, s akkor azt gondoltam, hogy jól van, akkor támogassuk őt.

Apropó véresszájúság. Az tudja igazán bevéreztetni az ember száját, ha konkrét politikai szerepet vállal. Neked tudtommal egy ilyen volt, amikor az LMP jelöltlistáján voltál, az EP-választásokkor. Azóta voltak, vannak még pártkötődéseid?

Az úgy volt, hogy akkor még nem voltak eszközeik az LMP-seknek, hogy valami módon sajtónyilvánosságra vergődjenek. Úgyhogy ez egy ilyen gesztus volt, és hát nyilván mindenki ezt sejtette is. De ezen a listán ott volt még Cserhalmi Gyuri és csomó más olyan név is, akik soha életükbe nem fognak direkt politikai szerepet vállalni, ahogy én sem fogok. Tehát az egy gesztus volt, egy reménybeli induló brigád felé, hiszen azt gondolom – ahogy sokszor a popzenére is rá fér – a politikára is rá férne valamiféle megújulás, vagy valamiféle olyan szándékok megjelenése, amelyik mondjuk annak idején a korai Fideszre jellemző volt.

Az LMP-vel megmaradt aztán a kapcsolat vagy elhalt?

Hát, én akkor sem nagyon voltam velük kapcsolatban. Találkoztam velük összesen kétszer. Aztán volt, hogy mentünk Tusványosra, és akkor összefutottam a repülőn a Schifferrel, ott beszélgettünk. De nem jellemző. Nincsenek politikus barátaim, nem szoktam lobbizni dolgokért.

De ők, azaz pártok keresnek például? Akár ajánlatokkal, akár fenyegetésekkel.

Nem jellemző. Nekem semmi dolgom velük, én alapvetően nem szeretem azt a fajta ilyen reprezentatív társasági életet, ami azzal jár, hogy az ember celebekkel és politikusokkal keveredik. Viszonylag nehezen viselem a sima dumát, meg a jópofizást. Ezeket a köröket viszonylag gyorsan rövidre lehet zárni. Volt régen a Bandi a hegyről című lemezemen az a dalom, hogy »tudom, hogy kell győztesnek lenni, de nincsen hozzá kedvem«. Én nem látom ennek a valódi tétjét, én nem látom azt, hogy ha nagyon népszerű popsztár lennék, akkor ez milyen elégtételt jelentene az életemben, vagy ha én lennék a legnagyobb magyar lemezeladó, az nekem jó lenne. Ugyanígy ha híres politikus lennék, és uralnám azt a 10 millió szerencsétlent, aki itt alattam vergődik, akkor az nem tudom, miért lenne jó. Tehát én ezeket nem látom olyan érdekes játszótérnek, hogy én is ott játsszam.

Egy kicsit ide is kapcsolódik – de nem csak ide –, hogy egyszer azt mondtad, talán megfontolnád az elköltözést Magyarországról, és Székelyföldre mennél. Mennyire komoly ez?

Én tényleg nagyon szeretem azt a fajta bölcsességet, amivel az igazi emberek – és nem feltétlenül az értelmiség – hanem az egyszerű emberek élnek. Például Székelyföldön. Magyarországon is létezett ez a bölcsesség amikor én gyerek voltam, és ez nekem nagyon hiányzik, eltűnt. Emlékszem, a szüleimmel elmentünk Kisújbányára, ez a Mecsekben egy kis falu, ami sok tekintetben hasonlít a székely falvakra. Sokan, amikor a korai 90-es években jöttek át, épp ott kötöttek ki. És abban a faluban is tapasztaltam akkoriban azt a régi, alapos tudást. Ami a konkrét költözést illeti, nyilván van egy a-terv az életben, egy b-terv és egy c-terv is. Az a-terv az nagyjából az, hogy marad minden így, és akkor maradok. Ez főleg nem tőlem függ, hanem tényleg attól, hogy most, amikor várhatóan újra nyer a Fidesz, mennyire vadulnak majd továbbra is. Én azt gondolom, hogy miközben a migránsos hülyeség megy mindenhol, a színfalak mögött nagyon komoly gazdasági hatalom-átcsoportosítás zajlik. Úgy, ahogy a szovjet utódállamokban is megfigyelhető. Igazolódik, hogy tulajdonképpen orosz mintájú átalakulás van nálunk, amelynek a tétje, hogy legyen egy család, amelyik birtokolja a nemzeti, mondjuk úgy stratégiai nemzeti iparágakat. Tehát van egy család, amelyik uralkodik. Ott van például Fehéroroszország: ahogy az, és többi olyan állam betagozódik Putyin Oroszországa alá, annak a modellje kezd kirajzolódni Magyarországon is. És itt a további kérdés az, hogy mikor érnek le a mi szintünkre. Tehát hogy mikor hajolnak le azokért a morzsákért, amikben mi élünk.”