Lerágott csont

„Mutasson nekünk valaki egy letépett kormányfői fület! Csontjairól lerágott húsdarabot! Mutassa meg a választási kampánynak »a maga szépségét«, amit a kormányfő nagypénteki rádiószózatában ugyancsak említeni méltóztatott. A politikának persze meglehet a – nem machiavellista – esztétikája. Ha nem volnának a történelemnek katartikus pillanatai, nem biztatnánk a választókat, hogy április 8-án vegyék saját kezükbe saját jövőjüket és tegyék le azokéba, akiktől szabadon visszavehetik, ha kiderül: nem a közjóért vállalták a közképviseletet.

A magyar demokrácia megmérgezett III. Köztársaságának eme így vagy úgy, de utolsó kampányában azonban a politika szépségének még Machiavelli sem találná nyomát. Egyfelől van az ellenzék, amely a saját hajánál fogva cibálja ki önmagát a politika mocsarából. Másfelől van egy kétmilliós közönség, amelynek politikai vezére kampány-bujkál. Gyerekek közé menekül, ott filmezteti magát. A megbüntetett politikai pedofíliáról pedig azt üzeni: »jelentéktelen ügy, nem nyitunk róla vitát«. Már a »folytatjuk«-ra sem futja, igaz, mit is folytatnának? Lázár Jánost, Kósa Lajost, Semjén Zsoltot, Tiborcz Istvánt?

Maradtak a menekültek. Akikről a kormánypárti Magyar idők is rémülten állapítja meg: »a választópolgárok 2015 ősze óta gyakorlatilag nem látnak illegális bevándorlót«. Milyen súlya lehet annak, ami nincs? Nem lebecsülve azt a felkorbácsolt félelmet, amely rendőrt hív egy fejkendős nőre, de amely félelem nem kérdezi meg: ha tényleg megérkezne a szerb határra a rezsibiztos hatvanmillió afrikaija, vajon útját tudná-e állni a kerítése mögé húzódó »végvári vitéz«?”