Szíria: egy nagy háború peremén?

David Autere, a Máglyatűz szerzőjének írása

A héten elhangzott drámai, már-már háborús hangnemű orosz, angol, francia és amerikai nyilatkozatok után a nyugati szövetség légicsapásai a vártnál kevesebb kárt okoztak a szíreknek, az oroszokat meg messze elkerülték.

Annak az eredménye ez, hogy a franciák és a britek, csatlakozásuk áraként, mérsékelték az amerikai vérszomjat? Vagy eleve csak egy színjátékot láttunk, ami amiatt van, hogy a volt FBI igazgató, Robert Mueller nyomozása immár Trump elnök közvetlen környezetét célozza? Kímélték az oroszokat, vagy provokálták?

Egyáltalán, mi történt Szíriában, bevetett-e a rezsim, a vádak szerint immár sokadszor vegyi fegyvert saját népe ellen? A háború peremén vagyunk-e az Egyesült Államok vezette nyugati szövetség, és a kínai-orosz ellenpólus között?

*

A válaszokat ezekre a kérdésekre nagyon kevés ember tudja. Viszonylag sokan lehetnek, akik látnak egyes részleteket, de a nagyobb kép nehezen megfejthető. Csak a korábbi, mára már viszonylag jól ismert események alapján lehet elindulni. Ami 1992-1995 között Boszniában vagy 2003-ban Irakban történt, adhat némi útmutatást.

Az első két kérdést illetően: az bizonyos, hogy nagy kárt a légicsapások nem akartak okozni. Napokkal előre bejelentett akciók épületeket ugyan megsemmisíthetnek, de ha valóban van élő szíriai vegyifegyver-program, a legnagyobb érték, a tudás és az eszközök megmaradtak. A tudós nem megy be a laboratóriumba, így életben marad, az eszközök és dokumentációk nagy része pedig kimenthető. Hogy volt-e ebben a brit és francia mérséklő hatás, nehéz megmondani. Líbiában elég gyászos szerepet játszott a két európai középhatalom, míg Irak esetében 2003-ban a franciák markánsan, a britek halványan próbálták visszafogni az amerikai neokonzervatívok harciasságát.

Színjáték volt-e esetleg az egész? Világos, hogy Trump elnök problémái egyre komolyabbak. Bizonyára szerepet játszott a drámai körítésben, hogy kiszorítsák a hírekből azt, hogy Robert Mueller már elért az elnök ügyvédjéig, Michael Cohenig.

De az alapkérdés megmarad. Mi történt? Bevetett-e a szír rezsim sokadszorra vegyi fegyvert saját lakossága ellen? Van-e eszkalációs veszély? Közvetlen összecsaphat-e Oroszország és az Egyesült Államok Szíriában?

*

Az bizonyos, hogy Asszad korábban használt vegyi fegyvert a felkelők ellen. A nehéz időkben katonailag még jóval értelmetlenebb eszközöket is bevetett, például Scud rakétákat hagyományos robbanófejjel, ami legfeljebb terrorbombázásra jó. A szír rezsim hírhedten kegyetlen, bár iszlamista ellenségei sem jobbak.

De most, a győzelem kapujában mi értelme ennek? Annak fényében különösen logikátlannak tűnik a dolog, hogy a Szkripal-ügy kapcsán maga Oroszország is vegyifegyver-vád alatt áll. Moszkva egyébként hetek óta mondja, hogy a felkelők kezében is vannak vegyi eszközök, és provokációkra készülnek. Mit érne el egy ilyen támadással Damaszkusz? Miért jó ez Oroszországnak? Vagy akár az, ami Salisbury-ben a volt orosz ügynökkel és lányával történt? Egy orosz vegyi fegyverrel megpróbálni megölni Nagy-Britanniában egy „árulót” és a lányát az orosz választási kampány közepén? A foci vb ráadásul Putyinnak pontosan olyan édes gyermeke, mint Szocsi volt 2014-ben. Az olimpia miatt egy ideig még az ukrán kérdést is a háttérbe tolta, ami azért nagyságrendekkel fontosabb egy ember életénél vagy halálánál.

Mi tehát ennek az értelme? Ha a britek elfogják a merénylőket, és ezt sohasem lehet kizárni, ország világ előtt kerül rendkívül kellemetlen helyzetbe Oroszország. Ha meg sikerrel járnak, mi van? Jobban félnek a leendő árulók? A példastatuálással nem lehet pár hónapot várni, és egyszerűen lelőni Szkripalt a vb döntő másnapján?

Irak ellen a vád 2003-ban tömegpusztító fegyverek birtoklása és fejlesztése volt. Mára már elég jól látszik, hogy a háború előtti médiakampány az Egyesült Államokban mesterséges volt: aki ellene ment, annak a karrierje látta kárát. A kormányzat maga gyártott „bizonyítékokat”, melyek hitelességét a független amerikai média nem kérdőjelezte meg

Boszniában legalább három szarajevói aknatámadás történt olyan időpontban, amikor az ENSZ-ben (1992-ben) és a NATO-ban (1994/1995) kulcsfontosságú döntések előkészítése folyt. Ezekből kettő a háború legvéresebbjei közé tartozik. Véletlen ez, vagy egy sajtókampány előkészítése?

A párhuzam nyilvánvaló: a szerbek tömeggyilkos barbárok, meg kell büntetni őket, szükség van a NATO beavatkozására. Irak tömegpusztító fegyvert fejleszt, ezt minden eszközzel meg kell akadályozni! Ma Oroszország és Szíria az a két ország, ami ha kell, ha nem, vegyi fegyvert használ – a Nyugat szerint gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal: ezt nem lehet hagyni.

Logikus magyarázatok keresése nélkül automatikusan nem szabad elhinni egy narratívát, még a nyugatit sem. Európában és az USA-ban sokkal kisebb a média irányítottsága, mint Oroszországban és Kínában. De befolyásolás, hírszelekció van. Az oroszok messze nem ártatlan áldozatok, ahogy a szerb és az iraki diktátor sem volt az, de az egésznek olyan íze van, mintha valakik valamiért a nyugati közvéleményt dolgoznák meg éppen.

*

Ha így viszont így van, mi a cél?

A háború Oroszországgal aligha, mert az még mindig mind a két fél megsemmisüléséhez vezetne. Inkább Moszkva büntetése és figyelmeztetése lehet a stratégia célja.

Azonban látható, hogy a feszültség nő. Trump ingatag helyzete van az egyik oldalon, és Putyin növekvő frusztráltsága a másikon. Ukrajna NATO-tagságának egyre erőteljesebb nyugati támogatása nem segít. Nemrégiben Szíriában amerikai légicsapásokban százas nagyságrendű orosz zsoldos halt meg: ez sem. Az oroszok agresszív kiberműveletei szintén nem.

Mind a két fél keze megremeghet. Az első világháború azzal kezdődött, hogy Ferenc Ferdinánd sofőrje eltévedt Szarajevóban, ezért olyan lassan haladt, hogy még a rendkívül gyenge céllövő Gavrilo Princip is eltalálta az osztrák-magyar trónörököst.

Egy szerencsétlen véletlen bármikor beindíthat egy eszkalációs spirált. Nem vagyunk a háború peremén, de az biztos, már rég volt ennyire instabil a világ.