Szavak és tettek

Az öreg székely házaspár kinn ül a tornácon. A néni megszólal: – Jakab, te szeretsz engem? – Persze. – Csak azért, mert sosem mondod. – Egyszer már mondtam, majd ha változik, szólok!

Ez a klasszikus székely vicc jutott az eszembe, annak a vitának a kapcsán, ami Altusz Kristóf elejtett mondata óta tematizálja a hazai közbeszédet: nevesül, hogy változott e valami a szavak és a tettek viszonyrendszerében, azok megítélésében a kormányfő 2011-es iránymutatása óta.

Sokan emlékeznek bizonyára arra a sorvezetőre, amit még hét éve adott kezünkbe a miniszterelnök, amikor a Wikileaks kiszivárogtatása által napvilágra került korábbi kijelentéseivel szembesítették. Akkor szó szerint így fogalmazott: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. 

Nem tudok arról, hogy azóta visszavonták vagy érvényét vesztette volna az őszinte iránymutatás, így jó szívvel ajánlom a diskurzus résztvevőinek figyelmébe. Ha ezzel a pragmatikus hozzáállással közelítenünk a probléma felé, máris oszlik a köd, szakmaibbá és főleg jogállam-kompatibilissé válik a magyar kormány idegenrendészeti, illetve bevándorlási kérdésekben tanúsított magatartása. 

Mértéktartó publicisztikák szerzői is hajlamosak úgy tenni, mintha a kampányidőszakban elhangzott politikusi kijelentéseknek

A primer üzenet régóta világos, a félelemtechnika működik, az olvasni tudáson felüli készség és képesség inkább ahhoz szükséges, hogy az agyzsibbasztó mutatványokra a valóságos történésektől független, egyszerű kampányeszközként tekintsünk. Ha ez sikerül, megfejthetővé válnak a kormányzat felettes énjeként one man show-t vállaló Pintér Sándor szikár tényállításai, a párt brüsszeli képviselőinek civil szervezetek melletti támogató szavazatai, a valóban menedéket érdemlők százainak befogadásáról, a Libanonból, Törökországból vagy épp Jordániából államilag áttelepített menekültekről és az ő beilleszkedésük támogatásáról szóló hírek. 

A perszonalizált mumusra kár is szót vesztegetni (lásd mint fent), egyedül a kvótaper az, amibe a tettek szintjén is keményen beleállt a kormány, ezzel pedig a komolyan vehető és figyelemre érdemes ügyek közé emelte.

A leegyszerűsítő migráns kifejezés sajnos nehezen teszi megkülönböztethetővé a magyar jogszabályok által elismerten arra érdemesnek ítélt menekülteket a Görögországból vagy Olaszországból a kvóta elv alapján nekünk rendelt bevándorlóktól. Elég világos, hogy ez esetben fontos szuverenitási kérdésről van szó, amit – bár nem állunk nyerésre a nemzetközi porondon, azért le kell játszani.

Bár az ilyen jellegű érdemi viták elől sajnos elveszi a felületet az agg mumussal előadott, tervezetten érzelmekre ható iszapbirkózás, de amit magunk körül látunk, az összességében inkább ízlésbeli mélyrepülés, semmint az ország megítélését jelentősen rontó jogállami deficit.

Nézzük csupán a tetteket, és máris sokkal nyugodtabban alszunk. Próbálják ki, működik.