Csendes ima a Belvárosi Plébániatemplomban

„Nehéz terhekkel járulok eléd, Uram! Engem arra kértek Szent Hajlékodban, hogy beszéljek a Horthy családról, a kormányzóról, hitveséről, fiairól és Ilona asszonyról.

Itt, a Belvárosi Plébániatemplomban Szent László királyunk, Szent Erzsébet és Szent Gellért vértanú püspökünk ereklyéje olyan szívünket dobogtató, lelkünket mozgósító erőt ad csendes imánkhoz, amely távol tart minden méltatlan gyanakvást. Te jól tudod, Uram, hogy nem a kedveskedő nosztalgia, még kevésbé a provokáló szándék vezet bennünket. Amikor a Horthy családra és Horthy Miklósra emlékezünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a vesztes háború után, a kíméletlen és brutális kommunista terrort követően a kivéreztetett magyarságnak és a példátlanul megcsonkított hazánknak olyan vezetőt adtál, Uram vitéz nagybányai Horthy Miklós személyében, aki képes volt rendbe tenni országunkat a két világháború között. Revíziós politikája történelmi szükségszerűség volt. Nem törődhetett bele az ország területe kétharmadának elcsatolásába. Az mindmáig a gyalázatos tria­noni döntéshozók szégyene!

Horthy Miklós az ország kiszolgáltatott helyzetében, a hitleri hadvezetéssel szemben is vette a bátorságot a lengyelországi lengyel és köztük zsidó menekültek befogadásához. A kormányzó vette a bátorságot, hogy Európában egyedül fegyveresen védje meg honfitársainkat, a budapesti zsidóságot, és hogy amíg csak lehetett, ellenálljon a zsaroló Hitler követeléseinek a zsidóság érdekében is. Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több, mint méltányosság a megítélésben.

Jól tudom, Uram, hogy szinte lehetetlent kérek. Akik elszenvedték az üldöztetést, a megbélyegzést, a haláltáborok megsemmisítő borzalmait, azok és utódaik örökké sirató kegyelete szent és sebezhetetlen. Mégis azt kérem tőled, Uram, hogy segíts bennünket a megbékélésben!

Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata, akinek személyiségét, életútját tudatosan bemocskolták, eltorzították. Részleteiben elemezni, tényekkel szembesíteni az évtizedeken át tudatosan torzított, Horthy Miklósról alkotott képet, történészek feladata, felelőssége. Történészek feladata ezt elvégezni a tudományban, az oktatásban, az iskolai tankönyvekben. De politikusok, közéleti emberek dolga megbecsülni és bátran, mindenféle támadás ellenére vállalni a Horthy-korszakból és a kormányzó államférfiúi tulajdonságaiból mindazt, amit józan ésszel és méltányossággal ma is vállalhatunk, és vállalnunk is kell.

Idő kell ehhez, Uram, még több gyógyító idő, és rendkívüli türelem. 

Horthy Miklós családi történetét most fölidézve, óhatatlanul eszembe jut magának a családnak, az örök családnak a jelentősége az ember életében és sorsában, valamint a családfő és a szülők szerepe az utódok élettörténetében.

Nyilvánvaló, Uram, hogy Horthy Miklós jelleme, emberi tartása nemcsak átöröklés, de férfiúi példája révén is elháríthatatlan hatással volt a fiúk magatartására, jellemére. István jellemében és sorsában jól látható ez a hatás. Tartás, férfiúi bátorság – sok más tulajdonság mellett – az apa nyomán, az ő életútja példája alapján sorsalakító tényező volt István életében és halálában. Ki tudja, milyen sors várt volna rá, és milyen sors várt volna hazánkra, ha 1942-ben Alekszejevkában nem akar bizonyítani, ha nem akarja megmutatni ottani környezetének és bajtársainak, hogy ő a kormányzó helyetteseként, Horthy Miklós elsőszülött fiaként nem kivételezett katona a háborúban. Ha nem akarja bizonyítani, hogy a haza védelmében nincs kivétel; mindnyájunknak ott és akkor kell teljesíteni, ahová éppen rendelték és éppen akkor, amikor kell. 
Megfordulhatott Horthy István fejében az is, hogyha a frontszolgálatot vállalja és következetesen végigviszi, akkor hihető lesz mindenki előtt az is, hogy a kormányzó helyetteseként vagy akár kormányzóként is megállja a helyét, bízhatnak benne, hazája számíthat rá. István személye talán lehetett volna nemzetünk számára az utolsó sorsfordító esély. Nem lehetett, mert korai halálában éppúgy, mint életében meghatározó erővel nyert szerepet az öröklött és az édesapai példázat nyomán a becsület törvényét mindig szem előtt tartó jellem.

A család összetartásában, szervezésében és a kormányzónak nyújtott csendes, de annál biztosabb támogatásában – mint általában a közéletben, a politikában szerepet vállaló férfiak életében – a maga asszonyi és édesanyai mivoltában ugyancsak pótolhatatlan a feleség hivatása és feladatvállalása. Ez is családfenntartó szerep. És minél nagyobb felelősség hárul a férfira, a családfőre a nagyobb család, a nemzet sorsának alakításában, annál nagyobb, annál fontosabb az asszonyi, az anyai hivatás teljes értékű betöltése. Horthy Miklós hitvese, Purgly Magdolna asszonyi támaszt jelent férjnek, gyereknek, és ez a támasz, amely a szűkebb családnak biztosíték, nélkülözhetetlen a nagyobb család, a népközösség, nemzetünk számára is.

A Horthy család belső biztonságának, szeretetteljes közösséggé formálásának és fegyelmének aligha lebecsülhető szerepe volt a túlélésben. Hiszen István tragikus halála, ifjú Horthy Miklós elrablása, a német megszállás, nemzetünk háborús veszteségei, majd az emigráció, a mindennapi élet megszervezése Estorilban, idegen környezetben, távolról a haza aggasztó sorsát figyelve, csak a család megtartó erejével volt lehetséges. 

A család háborús életének és emigrációs utóéletének rendíthetetlenül hűséges szolgálója volt Ilona asszony, Horthy István özvegye, Horthy Miklós menye, aki évtizedeken át tartotta a család emlékezetét nemzetünk tudatában. 

Uram, öt esztendővel ezelőtt hívtad Égi Útjára Ilona asszonyt, akit a Család kérésére ebben a templomban búcsúztattam, és szólhattam a történelmi évtizedeket megidéző életéről. Ilona asszony Horthy Miklós kormányzó mellett a vészterhes fenyegetettségben részt vállalt a kiugrási kísérlet és a zsidómentés kockázatos részfeladataiból. Történelmi örökséget, sorsot viselt évtizedeken át hűséggel, becsülettel, tisztességgel. Aki egyszer is Ilona asszony szemébe nézett, aki fényképen, híradós felvételen vagy Koltay Gábor filmjében érzékelte tündöklő szemének ragyogását, a múltat idéző mondatainak selymes sodrását, az megköszöni Néked, Uram, amiért engedted, hogy Ilona asszony kilencvenöt esztendeig szolgálja hazáját, s legyen visszaemlékezésében, könyvében hiteles koronatanúja a kormányzó úr, Horthy Miklós életének.

Mennyei Atyánk, köszönöm, hogy erőt adtál, és mindent leírhattam. Tanításoddal élünk: nem lehet üdvözítő a kényelmes kereszténység. Csak az egyenes beszéd köthet, erősíthet olyan megbékélést, amely a kölcsönös tisztelet, megértés és méltányosság jegyében képes tartós nemzeti összefogást formálni. Erre pedig, Uram, mint mindenkor, most is erős szükségünk van.

Kérünk, Urunk, hallgass meg minket! 

Elhangzott volna 2018. január 27-én Budapesten, a Belvárosi Plébániatemplomban”