Középfölde forradalma

„Például a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) Bundestag-képviselőinek vezetője, Alexander Dobrindt a párt hét végi tanácskozása előtt azt mondta: az 1968-as baloldali mozgalmak után ötven évvel »az elitek baloldali forradalmát a polgárok konzervatív forradalmának kell követnie« Németországban, amely nem »baloldali köztársaság«, hanem »polgári ország«. Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke pedig az Orbán Viktorral folytatott pénteki megbeszélése után bejelentette, hogy szövetséget hoz létre Bajorország a közép-európai államokkal, s személyesen ő vezeti az országa és a visegrádiak együttműködésének további erősítését célzó kezdeményezést. Rámutatott, hogy Bajorország nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolít le a V4-ekkel, mint Franciaországgal és Nagy-Britanniával, ezért is elemi bajor érdek a kapcsolatok elmélyítése.

Mindkét kijelentés önmagában is nagy horderejű, s még inkább az, ha figyelembe vesszük, kiktől hangzott el. Nos, annak a német autonóm államnak (»Frei- staat«) a két vezetője szájából, amely Németország legnagyobb területű, második legnépesebb és legerősebb gazdaságú tartománya. A keresztény értékeken alapuló Bajorországot több mint hét évtizede egyfolytában (többnyire koalíciós partner nélkül) kormányzó CSU politikai súlyát jelzi, hogy országosan testvérpártjával, a CDU-val együtt szokott kormányozni, s a legutóbbi, szeptemberi Bundestag-választás után is olyan erőviszonyok alakultak ki, hogy nélküle nem lehet megalakítani az új berlini kormányt: még akkor sem, ha végül sikerülne alkut kötnie a Merkel vezette CDU-nak a Schulz mögött álló SPD-vel. Hiába próbálják hát kisebbíteni Orbán Viktor bajorországi fogadtatásának jelentőségét hazai és német régi- és újbaloldali »elemzők« és kommentelők, fanyalgásuk és gúnyolódásuk nem a bajor vezetőket, hanem önmagukat minősíti.

Persze a fanyalgás, gúnyolódás mögött az a nehezen leplezett félelem húzódik meg, hogy Európa »középföldén« olyan új érték- és érdekszövetség jön létre, amely Dél-Németországtól Ausztrián át a visegrádi országokig terjed, s amely gazdasági és politikai súlyánál fogva ellenpólusává válhat az egyre inkább posztkeresztény, posztnemzeti, multikulturális jellegű Nyugat-Európának.”