Csapataink harcban állnak

„Akármi volt is, miniszterelnökünket nem úgy ismerhetjük, mint aki félmunkát végez. Ha harcol, akkor győzni is fog, bármi áron. Most azonban ő is kénytelen volt beérni fegyverszünettel. A »politikai kézitusa« során ugyanis bár »megőriztük hadállásainkat«, sajnos »ellenfeleinket nem tudtuk meggyőzni« – fogalmazott pénteken kora hajnalban. Jó hogy kimondta: Németország, Hollandia, Franciaország – és még folytathatnánk a sort – Magyarország »ellenfelei«. Végre felfogja ezt az a sok fiatal, akik ezen országok egyikében akarnának boldogulni.

A visegrádiak úgy akarták volna átvágni a gordiuszi csomót, s elérni azt, ne tartsák antiszolidárisnak őket, hogy 35 millió euróval támogatják a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezést. Angela Merkel azonban kerek-perec kijelentette: a külső határok védelme nem elégséges, »ha a védelemnek nincs szolidaritást jelentő belső dimenziója«.

A kancellár ugyan nem vitt magával egyetlen ívet sem, amelyben bizonyította volna, hogy a »német emberek«, ha már számos közép-európait, közel-keletit, ázsiait, afrikait befogadtak, akkor ugyanezt várnák el a visegrádiaktól is, mégis gyaníthatjuk: e kérdésben a német társadalom nagy része támogatja. Donald Tusk, aki egy hete szintén bírálta a kötelező kvótarendszert, hamar visszavonulót is fújt, mondván: ő azt nem úgy gondolta… A kormányfő háborúja tehát folytatódik, akad azonban egy bökkenő: az agymosás csak az itthoni közegben hatékony.”