Az ellenzék tévedése

„Nem találok észszerű magyarázatot az MSZP múlt heti bejelentésére, miszerint a párt a választásig lényegében lemond a hatalom ellenőrzésének parlamentáris eszközeiről. Így nem támogat országgyűlési vitanapra irányuló kezdeményezést, nem fordul a »fideszes« Alkotmánybírósághoz vagy az államfőhöz. Ezzel nemcsak a saját kezét köti meg, hanem a teljes ellenzék mozgásterét is szűkíti. Az erőviszonyok és a Fidesz agresszív politikája eleve megnehezíti, hogy a hagyományosan rendelkezésre álló eszközök éles fegyverré váljanak az ellenzék kezében, de a meglévő lehetőségekről való lemondás így sem látszik célravezetőnek. Hiába érvelnek a szocialisták a rendszer teljes elutasításával, a parlament és a jogállam puszta díszletté silányításával, lépésük üzenete Botka László visszalépésének árnyékában egészen más. Az MSZP – elveszítvén maradék esélyét is arra, hogy valamifajta kormányváltó erő irányítója legyen – immár a túlélésért küzd, s éppen a Fidesz nyúl a hóna alá. Őfelsége ellenzékének szerepe ez: fogatlan, a hatalomra veszélytelen szerveződés, amellyel a kormánypárt – kivételes kegy – most már vitára is hajlandó.

Nagyjából az új alaptörvény elfogadása óta hajtják a mókuskereket az oppozíció pártjai, kormányellenes mozgalmak és értelmiségiek: Orbán Viktort a rendszer keretein belül próbálják-e legyőzni, vagy kilépve belőlük? A két szélső pont: a Gyurcsány-párt a parlamenti munka bojkottját választotta, az LMP az Alkotmánybíróság feltöltéséért különalkut kötött a Fidesszel. Az ellenzék gyakran illegitimnek nevezi az egész új alkotmányos berendezkedést – amely fülkeforradalom ide, retorikai patronok oda, ironikus módon nagyrészt megegyezik a 2010 előttivel –, ám a teljes kivonulásra nem szánja el magát. Való igaz, hogy a Fidesz–KDNP erőből szavazta meg az alaptörvényt, amelynek megalkotásáról hallgatott a 2010-es kampányban. De a felhatalmazása formálisan megvolt rá. Az ellenzék részéről meddő és álságos ezt a kérdést napirenden tartani, illetve a valóban szűkülő lehetőségekre hivatkozni, miközben az elmúlt években egyszerűen elmulasztották, elszabotálták azt az aprómunkát, ami nélkül a politikában nincs siker. Erről megfeledkezni végzetes tévedés. (Amikor ellenzékről beszélek, szükségképpen pontatlan vagyok, az ítélet nem vonatkozik azonos mértékben a kormánnyal szemben álló pártokra.)”