A kapitalizmus és Róma harca a nacionalizmusokkal

„Pechünkre a római egyház élén egy biblikus pápa áll – a Benedekhez vagy akár a II. János Pálhoz hasonló tradicionalista pápák jobban tudnák szolgálni a katolicizmus univerzalista politikáját, mint a belső forradalmár Ferenc, akivel szemben a magyar püspöki kar – Erdő Péter bíborossal az élen! – megalkuszik a nacionalista/református/kuruc/proletár politikával. Ma se Róma, se az EU nincs a helyzet magaslatán, ami a nacionalizmusokkal szembeni védelmet illeti.

Ezt a védelmet egy új szintetizáló pápa és a globalizációnak a digitális algoritmusok köré való szerveződése (a hálózati és mesterséges intelligencia) végül a Nyugat kezébe fogja adni, de az előttünk álló kb. tíz év kritikus lesz ebben a harcban. Magyarország majdnem fölöslegesen tesz egy kitérőt a jelenlegi kormánnyal az nacionalizmus felé, mert a mégoly vékony katolicizmusunkat (a hagyományt) sem tudja felülírni a pogány etnicizmusunk, az egyébként is nehézkes kompromisszumukat Orbán nem tudja létrehozni (hát még új szintézisben egyesíteni őket, ti. a legtisztább politikája a katolikus-ellenesség volna), tehát a kereszténység és a nacionalizmus között a technológiai fejlődés végül az előbbi – az univerzalizmus – javára fog dönteni. Magyarország talán ezzel fog végre lecövekelni a nyugati civilizációban. Röviden: a kurucos-keleties orientációjú etnicizmus a modern világban már nem lehet elég erős a Nyugatból való kiszakításunkhoz. Orbánék erőfeszítése mégsem fölösleges, mert remélhetően megtermékenyíti a politikai demokráciát az EU-ban, előmozdítva azt egy jóval erősebb deliberatív-szubszidiáris demokrácia irányába – megint csak összhangban a katolicizmus társadalmi tanításával, és elhozva a liberális-deliberatív politikai föderáció erkölcsi és szociológiai stabilitását.

A magyar nemzet erős maradhat a föderális EU-ban, ha ez előttünk álló éveket az ő – és nem a magyar állam – megerősítésére fordítjuk. A baloldalnak ebben nem nagyon látom a szerepét, hiszen a proletariátus legütősebb eszméjévé már egyértelműen az etnicizmus vált, és hát ennek a termékeny volta – már a leírtakon túl is – igen korlátos. A hagyományos, egalitárius baloldal erőtlen, kevés a hozzáadott értéke, szimbolista variánsa, az újbaloldal, túl van a zenitjén. Tágabban értelmezve a progressziót, ez meg eljutott a felvilágosodástól – kurz und gut – a dogmákig: maga szorul felvilágosodásra, de sajnos éppen, mert dogmatikussá vált, híján van az ehhez szükséges önreflexiónak.”