„Én, meg az asszony az iskolapadból rég kinőtt nemzeti erőforrások vagyunk, de van négy gyerekünk: egy egyetemista, egy középiskolás, egy felső tagozatos és egy übercuki alsós. Pontosat most nem tudok mondani, de tanszerrel, tollal, papírral, a régi szakadt helyett középkategóriás új iskolatáskával, bérletekkel, koleszbefizetéssel, ebédpénzzel, a kinőtt tornacuccok lecserélésével és egyebekkel együtt még nem sikerült megoldanunk nyolcvan-százezer alatt az iskolakezdést. Ráadásul az egyetemista után – mivel elmúlt tizennyolc, ahogy az egyetemisták szoktak – nem is jár családi pótlék. De ne minket vegyünk, hanem egy átlagos ormánsági vagy borsodi családot, és ezúton fel is hívnám, Bence államtitkár, a figyelmedet, hogy azokon a vidékeken sem olcsóbb ám a gyurma, a körző, meg a félfamentes, viszont az átlagjövedelem mélységesen a béka segge alatt van.
Vagyis az előrehozott utalással nem segíttek senkinek semmit, Bence, miközben azt mondjátok, hogy igen. Ezt nevezik hazugságnak, ami a NER-világban, ebben a káprázatos tükörországban természetesen igazságnak neveztetik. Kár, hogy külön csalási pótlékot nem utaltok.”