„Nem ettől kell tartanunk. Attól kell, hogy Orbán kihasználja az EU magállamokra és perifériára való, már megindult kettészakadását, ami egyre inkább járható útnak tűnik a jövendőbeli magállamok vezetői számára is. Ezek nem akarnak a jelenlegi EU-struktúrán belül már tovább bajlódni Magyarországgal, ugyanis a jelenlegi struktúra alkalmatlan az autokratikus kormányzatok megfékezésére; ugyanakkor érdekük fűződik az egységes szabad piac fenntartásához (a tőke- és a munkaerő-áramláshoz), amihez Orbánnak is érdeke fűződik. Az ő fejével a legnagyobb hátrány, ami érhet minket, az a forrásmegvonás lesz 2020 után, de a miniszterelnökünk már erre -- a szegénységre -- is elkezdte felkészíteni a híveit. Kirakni tehát nem fognak minket. Egy, nincs rá mechanizmus, kettő, senkinek nem érdeke Magyarország kilépése az EU-ból és a NATO-ból és formális csatlakozásunk valamiféle orosz szövetséghez. Az Orbán-kormány külső megdöntéséhez kár reményt fűzni.–
Orbán stratégiája nem túl bonyolult, és alighanem ugyanez már legalább öt éve.Jó neki a magországok erősebb integrálódása önállóan hagyott periférikus rendszerekkel, ahogy jó neki a nacionalizmusok erősödése és "a nemzetek Európája" is. A CEU-ügy ennek megfelelően a lényeget tekintve érdektelen számára, mert ha marad a CEU, ha nem, semmi súlya ennek az ügynek a lényegi stratégiája szempontjából -- egyedül annak volt valami jelentősége, hogy az egyetem védelme -- ha csak rövid ideig is -- nagy tömegeket mozgatott meg. A stratégia amúgy nyilván a saját hatalmon maradását szolgálja, ami viszont így is, úgy is, a civil szervezetekre, az ellenzéki pártokra és a demokrácia megmaradt intézményeire gyakorolt nyomás további erősödésével fog járni.
Amíg nem lesznek kint százezrek az utcákon szerte az országban folyamatosan, addig -- ebben a választási rendszerben -- marad az orbánizmus. Nem az EU-ból való kilépéstől kell tartanunk, hanem az EU-tagság belpolitikai normáinak teljes erodálódásától.”