Építettem ezt a rendszert, nekem ezzel kell elszámolnom

„Miket csinált a KDNP-ben?

Szerveztem rendezvényeket, például az IKSZ Holokauszt Emlékév programsorozatot, vagy beszélgetőestet Röhrig Géza és Sajgó Szabolcs között, majd Erdő Péter és Köves Slomó között. Utóbbiakat én találtam ki, de persze nem egyedül szerveztem. Értem, még ha nem is fogadom el, hogy a 444 olvasótábora engesztelhetetlen gyűlölettel tekint a KDNP-re. Ettől még a szervezet tagjainak megvannak a maguk értékeik, amiket az ország javára lehet fordítani. A kilépésem egy hosszú vívódás eredménye volt.

Mi vezetett a kilépéshez?

Ahogy a posztban is írtam, három fő állomás volt. Az egyik a párt szembehelyezkedése Ferenc pápával, és ehhez persze hozzátartozik a menekültekhez való hozzáállás is. Eddig nem vállaltam nyíltan, de én érvénytelenül szavaztam október 2-án a népszavazáson, ami egy gyűlölettenger volt.

A második a Népszabadság-ügy, ami számomra katasztrófa volt. Nem voltam egy nagy Népszabadság-rajongó a szüleimmel szemben lázadó tizenévesként sem, de azt már akkor felfogtam, hogy ez egy intézmény. Most sem a Szabad Népet szerettem benne, hanem azt, hogy ez egy ellenzéki orgánum. Akkor egy zárt fórumon megkérdeztem, hogy gyerekek, ezt hogy gondoljátok, és azt a választ kaptam, hogy ennek gazdasági okai vannak, ne vicceljek már, ennek semmi köze a kormánypárthoz. Most, a CEU-ügy után is megkérdeztem, hogy ezt hogy gondoljátok, és elmondták, hogy szabálytalanul működik az egyetem, és minden rendben van ezzel a lépéssel. Ezt azért mondom, hogy érthetővé váljon, mi tette számomra egyértelművé, hogy nincs választási lehetőségem. Odáig azon vívódtam, hogy annak van-e több értelme, ha belülről elmondom az ellenvéleményemet, vagy annak, ha kívülről. Ezután viszont egyértelmű lett.

Azért vállalok most boldogan magamra bármilyen támadást, és felajánlom ezért az országért, mert tragédia, hogy 28 évvel a rendszerváltás után újra működik az öncenzúra, meghurcolnak embereket, akik másként gondolkodnak, a rendőrök tüntetőket vegzálnak, és akkor még nem is beszéltünk a menekültekről, az elesettekről, a szegényekről. Beteg ez az ország, és ezen változtatni kell. Nem kell nagy dogokra gondolni, egy szív odafordulása, egy kéznyújtás, egy lopva elmondott ima csodákra képes. Azt akarom képviselni, hogy lássuk meg egymásban az Istenarcot, mert azáltal lehet újra boldog és békés Magyarország. (...)

Mi a határa annak, hogy valakinek meg kellene szólalni? Kik azok, akikre már azt mondhatjuk, hogy a rendszert építik?

Én is építettem a rendszert. De hogy mi a határ, az jó kérdés, ebbe a témába nap mint nap belebotlok a tanulmányaim során is. Kevesek vagyunk ahhoz, hogy megítéljük a másikat. Egészen különféle sorsokból, egyéni helyzetekből áll egy ilyen rendszer.

Anyukám például hithű építője volt a szocializmusnak. KISZ-titkár volt, elhitte, örömmel csinálta és határozottan ellene volt annak, hogy bármi haszna származzon ebből. Egy nagyon cserfes, kedves asszony, aztán a rendszerváltáskor mások vették észre rajta, hogy teljesen elcsendesedett. Akkor szembesült azzal, hogy amiben hitt, az nem az, aminek gondolta. Most is ezer és ezer olyan ember van, aki őszintén lobogtatja a zászlóját ennek a rendszernek, és fel sem merül benne, hogy az, ami történik, az más, mint amit ő gondol. De nem ez az elítélendő dolog, hanem a cinizmus. A cinizmus jelenti azt, hogy valaki tudja, hogy rosszat csinál, mégsem tesz ellene semmit.

Személyesen a lelkiismeretével el kell számolnia az eddigi szerepvállalásért?

Persze, különben teljesen hiteltelen lenne, amit mondok. Annak idején természetes döntés volt, hogy belépek a KDNP-be, és csináltam is olyan dolgokat itt, amire büszke vagyok, de utólag nézve nem kellett volna megkötnöm kompromisszumokat, nem kellett volna az álmaimról lemondani.

Nekem azzal kell elszámolnom, hogy ebben eddig benne voltam. A népszavazás idején például egy hétig itthon voltam az izraeli ösztöndíjutam közben, és még akkor is, amikor már teljesen elutasítottam ezt az egészet, majdnem kimentem standolni, hogy megmutassam, mennyire áldozatos vagyok, és segítem a társaságot. Végül nem mentem ki, de ez akkor is hülyeség. Ha valamivel nem értesz egyet, akkor mondd meg, hogy nem értesz vele egyet. Az sokkal egészségesebb, mint ha olyan terheket vennél magadra, amiket nem kell, hogy cipeljél.”