Totova – Tóth Gabiról és egy politikailag korrekt balhéról

Jeszenszky Zsolt írása

Ne, már megint ez az örökös PC-kérdés!! Tóth Gabinak mi köze van már ehhez???

Mindjárt elmagyarázom…

Ha esetleg valaki az elmúlt néhány hetet egy barlang mélyén töltötte volna: Tóth Gabi „A Dal” idei versenyében Totova művészéven indul, mert viccesnek találta, hogy egyszer egy szlovákiai fellépésen így konferálták fel, és az új projekt idejére „felvette” ezt a nevet. Erre sokan megharagudtak rá, mert szerintük ezzel sérti a szlovákiai magyarokat, az erőszakos szlovákosításra, a nők vezetéknevének végén kötelező „-ova” használatára emlékezteti őket, kellemetlen érzéseket kelt bennük, gúnyol, stb.

Vagyis: „trigger”-eli őket…hoppá!

*

Ha valaki nem tudja, mi ez a „trigger”-dolog, sebaj; ehhez nem kellett barlangban lakni, hogy ne találkozzunk vele, bár a társadalmi-politikai diskurzusban mostanság gyakorta előfordul. Akkor egy nagyon rövid kis magyarázat.

A liberális amerikai egyetemeken két dolog terjedt el nagyon az elmúlt években. Az egyik a diákok számára biztosítandó „safe space”-ek, ahová elmenekülhetnek a viták elől, ahol senki sem vonhatja kétségbe véleményüket, senki nem mondhat ellent, senki nem kritizálhatja, bírálhatja sem őket, sem állításaikat. Szóval ahol bárki büntetlenül lehet tök hülye, és senki nem fogja nemhogy kényszerzubbonyban elvinni, de még szólni sem, hogy baj van.

A másik az ún. „trigger warning”: ha a tananyagban, előadásban, beszélgetésben, stb. olyan téma, jelenet, momentum, stb. következik, ami sértheti valakinek (pláne egy vélt vagy valós kisebbséghez tartozónak) az érzékenységét, akkor előre kell szólni. (És ő persze elmenekülhet a safe space-be, anélkül, hogy hallaná a számára kényes dolgot.)

Például tehát történelemórán, a mohácsi vész előtt a tanárnak szólnia kellene, hogy a Csele patakba fulladó II. Lajos története sértheti a horgászok érzékenységét, mert innentől kezdve ha horgászni mennek, egész életükben retteghetnek majd, hogy a legközelebbi kapásnál a damil végét nem is egy méretes balin rángatja, hanem megérkezett II. Lajos és a zombi-apokalipszis. Nos, ezek a safe space-ek és trigger warning-ok már nem csak az egyetemeken, de az egész közbeszédben kötelezőek; senkinek az érzékenységét nem szabad megbántani, senkit nem szabad „trigger”-elni, azaz „kioldani az agyukban a ravaszt”, ami egy korábban megélt traumára emlékeztet, vagy a későbbiekben traumát okozhat.

Igen, ha valaki esetleg azt gondolja ezek után, hogy Amerika megérett a pusztulásra, majdnem igaza van – az új elnök azonban reményeink szerint ennek az elmebajos PC-korszaknak a végét is jelenti.

*

Na, de vissza Tóth Gabihoz. Sértő-e a szlovákiai magyarok számára, ha valaki viccesen használja ezt az „-ova” végződést? Lehet, hogy van olyan, akinek igen. Mivel én nem vagyok szlovákiai magyar, nem szeretnék helyettük okoskodni. Úgyhogy megkérdeztem egy nagyon kedves és hiteles, szlovákiai magyar ismerősömet. Mivel azonban ő már hosszú évek óta Budapesten él, biztos, ami biztos, ő is megkérdezte a mai napig Szlovákiában élő barátnőjét is.

Nos, mindketten ugyanazt gondolják. Gyerekkorukban is mindig azon röhögtek, hogy a tévében Stefi Grafováról, Michelle Pfeifferováról, Hillary Clintonováról vagy Winny Mandelováról beszélt a bemondó.

R-ö-h-ö-g-t-e-k.

Egész egyszerűen, a szlovák nyelv így működik (még ha lassan, főleg a külföldi nevek esetében, kikopóban is van ez a szabály): a nők családneve mindig „ova”-ra végződik. Hogy a feministák ezt helyesnek tartják-e, az más kérdés, de semmiképp sem a magyarok ellen szólt. Ez a nyelvtan, ez a szokás ott. Ettől még persze lehet, hogy számukra is kellemetlen asszociációkat teremt, hiszen (Cseh)Szlovákia valóban nem a nagyvonalú kisebbségi jogokról volt híres. Nem használhatták színmagyar neveiket hivatalosan „ova” nélkül – de ettől még használták, például egymás között. Tehát kissé túl van ez reagálva.

*

A most Tóth Gabira fújoló, a magyarság kérdéseiben (is) típusú konzervatív gondolkodást képviselő – egyébként a legtöbb kérdésben a világot helyesen látó – ismerőseim nem nagyon rajonganak a politikai korrektségért (sem az azt folyton erőltető baloldalért). Akkor sem, amikor nem szabad cigánybűnözésről beszélni, mert az rasszizmus; akkor sem, amikor a muzulmánok érzékenységét nem szabad keresztekkel megsérteni, ezért le kell azokat venni a templomokról, ha Európába látogatnak ezek a kedves emberek; és akkor sem, amikor buzi-vicceket mesélni is tilos, mert ezzel a melegek érzékenységét sértjük.

És persze a másik oldalon ugyanez: baloldali gondolkodású barátaink minden kisebbség érzékenységét szívükön viselik, sokak esetében egyetlen kivétellel: a magyar kisebbség érzékenységét a szomszéd országokban.

Igen ám, de a mérce mindenki számára egyenlő (kellene, hogy legyen). Az nem megy, hogy az egyik típusnál mélységesen felháborodom, „triggerelve” vagyok, a másikat pedig leszarom és jóízűeket kacagok. Szerintem mindig lehet viccelni – a jó ízlés határain belül. Nem a holokauszttal, nem Trianonnal, nem társadalmi tragédiákkal, és pláne nem egyéniekkel. De amikor bántó szándék nélkül valamilyen formában elengedünk egy poént, akár a buzikról, cigányokról, zsidókról, magyarokról, fritzekről, ruszkikról, jenkikről, azzal még nem váltunk megátalkodott rasszistákká, sem nemzetgyűlölőkké.

És pláne nem akkor, amikor még csak irónia, gúny sincs a poénban, hanem kifejezetten egy számunkra kedves motívum kapcsán bukkan fel. Tóth Gabi jól érezte magát, amikor Szlovákiában lépett fel – gyanítom, nem szlovák verzióban adta elő a dalait, tehát ottani magyaroknak énekelt, és közöttük érezte jól magát. Legyünk kicsit nagyvonalúbbak vele szemben, magunkkal szemben pedig következetesek: egyik irányba se toljuk túl a PC-t. Főleg ha a kérdésben egyedül igazán hiteles szlovákiai magyarok sem követelik egyként sem Gabi megkövezését, sem az „ova-mentes” safe space-üket.