„A pszichológiai elemzésekor fontos leszögeznünk: a terroristák személyiségjegyi, ideológiái és a kognitív kapacitásai rendkívül heterogének, a hierarchiában elfoglalt pozíciójuk és szerepeik mentén is. Mindezt ismerve elmondhatjuk: a „terrorista elme” inkább egy spektrumot jelent.
Az elmúlt évtizedek kutatásai alapján tudományos körökben egyetértenek abban, hogy a terrorizmus nem az egyénben, inkább annak szélesebb környezetében gyökerezik. Albert Bandura erőszakról készített vizsgálatainak eredményei alapján tudjuk: inkább a kedvező környezeti és szociális feltételek képesek embereket szélsőséges tettekre sarkallni. Ha a megfelelő környezetbe helyezzük őket, a konstruktív normák szerint élők is képesek lesznek elképzelhetetlen kegyetlenségre. Bár sokan vitatják a környezet ilyen szintű befolyását, azt valóban kevesen kérdőjelezik meg, hogy az erőszak elsődlegesen a történelmi struktúrákban és a társas kapcsolatainkban gyökerezik, nem pedig az egyénekben, még kevésbe a patológiás gondolkodásban.
Horgan kutatásai a következő eredményeket hozták: azok az emberek, akik nyitottabbak a terrorista csoportok rekrutációs próbálkozásaira, egyben a radikális eszmék felé, gyakrabban éreznek dühöt, sokszor érzik magukat kívülállónak és jogfosztottnak. Sokan közülük úgy gondolják, a politikai részvételükkel nem jutnak elég erőhöz, hogy igazi változást érjenek el. A rendszer áldozatának tartják magukat, és úgy érzik, inkább cselekedniük kell, mint csak beszélni a problémákról.”