„2. „Nyakig vagyunk a középkorban”: az egyházgyalázó Ady Endre nagyváradi sajtópere
„Ebben az országban csak a mágnás, a pap és a szamár egzisztálhat. És aki az ezek kedvében jár” – írta a fülkeforradalom előtt száz évvel Ady Endre, aki az Új versek című 1906-os kötetével szétrobbantotta a magyar lírát, hogy aztán a detonáció után a kortársak Ady kötete körül polarizálódjanak újra. A magyar néplélek húrjain hat ujjal játszó zseni azonban előtte már a magyar sajtónyelvet is megújította. Szerb Antal szavaival „Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő”, mivel a zseni még csak kortársai zsúrversikéit utánozta, mikor nagyváradi újságíróként robbantott. Írásaiban a leghétköznapibb témákból, a helyi Vágási Feri leütéséből jutott el általánosabb érvényű társadalombírálatokig, és mindenből Ügyet csinált: a megcsúfult parlamentarizmusról, a korrupcióról, vagy a kultúra szabadságáról szóló szövegeit egy az egyben le lehetett volna hozni egy 2016-os Népszabadságban, hogy aztán másnap be is zárják a lapot. Ady vallotta, nem elég az íráskészség, a jó publihoz kell egy üveg vörös, de mindenekelőtt a Felháborodás. A katolikus egyház nemegyszer kiborította, pedig akkoriban még nem is volt pedofilbotrány, bencés pornó, meg Julius Janus. Országos ismertséget is egy antiklerikális írásával szerzett, 1901 áprilisában megírta az Egy kis séta című cikkét, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen luxusban élnek a lazsáló nagyváradi papok, akik vasárnap délután leeresztett redőny mellett sziesztáznak szociális munka helyett, szóval „haszontalanul vonják el ezer és ezer éhezőtől a kenyeret”. Majd arra kérte az olvasókat: „Sétáljanak el aztán bármely külvárosi részbe. De erősítsék meg a szívüket. Mert nyomort, bűnt és piszkot látnak. Meglátják, hogy mennyi nyomort lehetne enyhíteni s mennyit letörölni a kanonokok pénzével. Ha ezt meglátják és átgondolják: eredményes volt a vasárnapi séta.” Válaszul a nagyváradi káptalan becsületsértési pert indított, mondhatni, eljárást kezdeményezett Ady ellen a korabeli médiahatóság, pedig nem is szerkesztett erotikus magazint, csak megírta véleményét a közszereplőkről, mert nem szerepelnek. „Nyakig vagyunk a középkorban, terrorizál a sötétség: ez az én esetem igazsága” – nyugtázta a fiatalember, akit egy közel kétéves procedúra végén pénzbírságra és három nap fogházbüntetésre ítéltek. De a magyar irodalom jól jött ki az esetből: Adynak nagyon beakadt a sztori, és a fogházból szabadulva megírta az első igazán adyendrés versét, a Vízió a lápon-t.
1. Máglyára követelik Szerb Antal Magyar irodalomtörténetét
Ha Szerb Antal Nyugatra születik, regényei, A Pendragon legenda és az Utas és holdvilág biztos világsikerek, és a lila garbós Dan Brown vagy Paulo Coelho helyett ma Szerb Antalt nyomatnák ötszázmillióan, hogy aztán lerohadna tőle a Facebook szervere. De hazánkban keretlegények verték agyon munkaszolgálatosként, nem sokkal azután, hogy Magyar irodalomtörténetét 1943-ban betiltották és kivonták minden magyar iskolai könyvtárból, mintegy iskolatejprogram helyett. Végül is minden idők legszórakoztatóbb magyar irodalomtörténetéről van szó, csak hát Szerb Antal olyanokat állított, hogy „a nemzetiséget nem a vér határozza meg, hanem az elszánás”. Szerb Antal olyan írónak tartotta magát, akinek átmeneti témája az irodalomtörténet volt: az Erdélyi Helikon folyóirat pályázatára írta meg a Magyar irodalomtörténetet, amelyet legjobbnak talált a többi között Babits Mihályból álló zsűri. Szerb nem azt mutatta meg, hogy a magyar irodalom miben különbözik az európaitól, hanem azt, hogy miben hasonlít hozzá, és úgy komponálta meg irodalomtörténeti könyvét, hogy azt úgy olvashassák, mint egy regényt. Az 1934-ben megjelent Magyar irodalomtörténetért Baumgarten-díjat kapott és a „fölösleges tudományok doktorát” alig harminckét éves korában a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, de innen már csak lefelé vezetett az út. Szerb azt írta, hogy „a tudós egyetlen földi jutalma a kartársak irigysége”, és hát egy pöppet kevésbé népszerű és tehetséges tanár, Palló Imre képviselő biztos irigyelte, mikor úgy gondolta, felnyomja a Magyar irodalomtörténet szerzőjét, miként patikához vagy kerthez is úgy lehetett legkönnyebben hozzájutni a 20. században, ha jelentettük, hogy a szomszéd zsidó, kommunista, fasiszta vagy kulák. A Nemzeti Front képviselője képzőművészeti és őstörténeti kiruccanásai után 1942 decemberében interpellálta Szinyei Merse Jenő kultuszminisztert „Szerb Antal értékromboló irodalomtörténete tárgyában”. A képviselő szamárvezetője a kiváló Túrmezei Lászlóné Értékrombolás (Észrevételek Szerb Antal irodalomtörténetéhez) című tanulmánya volt, amely rámutatott, hogy csak „beteglelkületű és beteg fizikumú emberek” írhatják Petőfi szerelmi költészetéről azt, hogy „biedermeier”, miként azt Szerb tette. A nevezetes interpellációt Baky László későbbi zsidódeportáló belügyi államtitkár „Égessük el a könyvet!” beszólása színesítette, egy másik képviselő pedig azt a poént lőtte el, hogy „szerb is meg zsidó is”, miután azonnal szerződést kínált neki a Nyilas Dumaszínház. A kultuszminiszter annyira se állt ellen, mint Bill Clinton Monica Lewinskynak, úgyhogy 1943 januárjában intézkedett a magyarnak, irodalomnak és történetnek csúfolt összefoglalás betiltásáról. Voronyezsnél amúgy éppen megsemmisítették a második magyar hadsereget, csak arról nem számolt be a Világpanoráma. Nemsokára nemcsak irodalomtörténetét, hanem Szerb Antalt is kivonták a forgalomból, így végezte Magyarországon a legjobb magyar irodalomtörténet írója.”
