Nem igaz, hogy nem lehet karriert csinálni, mert van gyereked

„Soha nem érezte, hogy akár pozitív, akár negatív megkülönböztetés érné azért, mert nő. Ugyanakkor saját magában volt inkább egy akadály, amit át kellett lépnie. Például meg kellett tanulnia büszkének lenni arra, ahogyan él. Szerinte a nőknek leginkább az önmagukba vetett hitre volna szükségük, és arra, hogy tudják: ők is képesek elérni a céljaikat. Ne hagyják, hogy azt mondják nekik: választaniuk kell a karrier és a család között. Három gyereket nevelnek közösen a férjével, miközben ő a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. Szentkuti Gabriellával Kárpáti Judit készített interjút.

Kárpáti Judit/WMN: Hosszú évekig voltál több mint ezer ember főnöke egy bankban, most pedig a Microsoft első embere vagy Magyarországon. Úgy képzelem, ehhez kell egy indíttatás gyerekkorból, egy eredendően vezetői személyiség.

Szentkuti Gabriella: Valószínű, hogy a vezetés iránti vágy tényleg mindig bennem volt. Már az iskolában is a nagyhangú gyerekek közé tartoztam, voltam őrsvezető is. De örököltem is az üzleti vénát, apu egy ruhagyárat vezetett, sokat jártunk, éltünk is külföldön. Persze azért akadtak később olyan döntési pontok az életemben, amelyek ennél is meghatározóbbnak bizonyultak, ilyen volt a gimnázium utáni továbbtanulás is. Tudtam, hogy üzleti vonalon szeretnék majd mozogni, illetve mindig is imádtam a matematikát és a nyelveket. Épp a rendszerváltás idején felvételiztem, olyan iskolát kerestem, ami nyitott szellemiségű, jó külföldi kapcsolatokat ápol. Ilyen volt a Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Főiskola, ahol ráadásul matekból és idegen nyelvből volt a felvételi. Ez a kezdés sokat jelentett a későbbiekben.

K. J.: A gyárigazgató apukád mellett anyukádnak milyen szerep jutott a családotokban?

Sz. G.: Anyu is dolgozott, de »hagyományosnak« mondott anyukaként ő volt a hátországunk, otthon volt, főzött mindennap. Annak ellenére, hogy ő így csinálta, és így érezte jól magát, mindig azt mondta nekünk (ketten vagyunk lányok a húgommal): »tanuljatok, mert azé a jövő, aki tanul. Mindig úgy próbáljatok élni, hogy ne legyetek másra szorulva!«. Nagyon nyitott szemléletű nő, és mindig mindenben támogatott minket, ami meghatározó az életemben, a vezetői stílusomban és a gyerekeimmel való kapcsolatomban is.

(...)

K. J.: Három gyereked van. Én nagyon ki szoktam akadni, amikor vezető nők mesélnek arról, milyen szuperül egyensúlyoznak a magán- és az üzleti élet között. Aztán a sorok között olvasva kiderül, hogy az autóban töltött idejük a »minőségi idő« a beszélgetésre, a közös hétvégék pedig négy napot jelentenek évente. Miért kell kozmetikázni, miért ne lehetne egyértelmű, hogy aki vezető, az nem úgy és nem annyit van a gyerekeivel? Hogy az ő egyensúlya máshol van, mint, mondjuk, a beosztottjáé?

Sz. G.: Egyszer a gyerekorvos nekem szegezte a kérdést, amikor nála jártunk: »Magának, hogy lehetnek ilyen normális gyerekei?« Mondtam neki, hogy nem értem a kérdést, mire azt felelte: »Úgy tudom, maga nagyon sokat dolgozik«. Ha valaki elér egy vezetői pozíciót, akkor azt mondják, otthon nem tud teljesíteni, ha meg otthon teljesít, akkor azt, hogy biztos a benti teljesítménye alacsonyabb az elvártnál. Azzal soha nem foglalkoztam, hogy mit mond a külvilág. Nekem a legnagyobb érték az életemben a család: a férjem, a gyerekeim, az édesanyám, a testvérem és a férjem családja. Ebből töltekezem.

Számomra soha nem volt kérdés, hogy gyereket vállalok-e inkább vagy karriert építek. Minden fiatal lányt, akivel beszélgetek, arra biztatok, hogy ezt ne tegye egy mérlegre. Természetes, hogy a gyerek, a család, a saját életünk a fontosabb.

De az sem igaz, hogy nem lehet karriert csinálni, mert van gyereked. Hadd legyek én a jó példa! Három év alatt szültem három gyereket, és mivel nekem nagyon hiányzott a szellemi kihívás, hamar visszamentem dolgozni. Persze volt olyan időszak, amikor megállt a karrierem, de nem azért, mert elmentem gyesre, hanem azért, mert tudatosan nem vállaltam el egy új pozíciót. Tudtam, hogy a gyerekek lekötnek, és nem lettem volna képes beletenni azt a pluszt, amit az én igényem szerint egy új munkába kell fektetni.

(...)

K. J.: Szerinted mennyi esélyük van arra a magyarországi nőknek, hogy olyan karriert valósítsanak meg, mint a tiéd?

Sz. G.: Abszolút jó esélyük van rá. A nők önbizalmát kell erősíteni abban, hogy elhiggyék, ők is meg tudják csinálni. Hogy ki lehet lépni azokból a tradicionális szerepekből, amelyek tényleg csak szerepek.”

(...)