„Vlagyimir Putyinnak szűk tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdte újjáéleszteni a szovjet idők alatt tökéletesített, ám azt követően némileg a feledés homályába merült Kompromat nevű taktikát, semmi szüksége nem volt Assange vagy Snowden tudására és képességeire. De az orosz elnök nem lenne vérbeli hírszerző, ha nem tette volna meg ezt a két embert és internetaktivistákból meg önjelölt emberi jogi harcosokból álló klikkjét szövetségesének. Snowdent Hollywood nem is olyan régen még egy Amerika által irányított világösszeesküvés elleni harc transzparens Robin Hoodjaként ünnepelte. Milyen furcsa, hogy orosz vagy kínai kémprogramokról soha semmi nem derült ki!
A WikiLeaks már régóta nem csak a politikai transzparencia igényét szolgálja. Legyen szó akár »kompromittáló anyagok« célzott nyilvánosságra hozataláról az amerikai elnökválasztási küzdelemre időzítve, vagy a német parlament hálózatára mért hackertámadásról – az orosz tévéadókkal együtt ez a platform már régóta a nyugat szabad-demokratikus társadalmai és intézményei ellen folytatott digitális dezinformációs hadviselés terepe.
Ezek ellenségeit természetesen nem csak keleten lelhetők fel. Júliusban, amikor Trump még csak elnökjelölt volt, abbéli reményének adott hangot, hogy az oroszoknak sikerül megtalálniuk Hillary Clinton hiányzó e-mailjeit is. Úgy tűnik, nagy a bizalma a Putyin titkosszolgálatainak szolgálatába szegődött orosz cyberbűnözők képességei iránt. Trump így vélhetően tisztában van azzal is, mit tudtak meg az oroszok róla, és hogy miért tett meg Putyin mindent azért, hogy ő kövesse Barack Obamát a Fehér Házban.
Mi viszont minderről semmit nem tudunk. Ez is egy okkal több arra, hogy miért védekezzenek jobban ez európai demokráciák. Érkezzen a fenyegetés belülről, kívülről vagy az internetről.”