Narratívák háborúja

„A globális szuperstruktúra által véleményhatalmi fegyverként üzemeltetett média most persze fanyalog és fintorog a számára gusztustalan következményeken, és többé-kevésbé azt is látja, hogy milyen okok vezettek ehhez az okozathoz, de reflexivitása odáig már nem terjed, hogy a legmélyebb lényeggel is szembesüljön. Azzal az evidens ténnyel, hogy a számára visszataszító következmények megjelenését egyedül és kizárólag önmagának köszönheti. Hisz mint a világ ura, ő maga hozta létre és üzemeltette/üzemelteti azokat a szerveződési formákat és mechanizmusokat, amelyek a nyugatias modernitás globális újratermelési modelljét mozgatják.

Az emberi világ tehát történetének igen fontos és igen veszélyes kritikus elágazási pontjához érkezett. A mérhetetlen veszély fő oka az, hogy a világot irányító szuperstruktúra ugyan elveszteni látszik a világ feletti uralmát, de nemcsak, hogy nem áll készen egy alternatív világuralmi modell, hanem egyelőre még az ilyen modell kiépítését megalapozni képes elméleti talapzat is hiányzik. Kétségtelen tény, hogy szerte a világban számos szellemi műhely dolgozik egy ilyen elméleti talapzat létrehozásán, de koherens világértelmezési rendszer helyett ma inkább csak egy módfelett izgalmas szellemi örvénylést látunk. A zavaros szellemi örvénylés alapvető oka az, hogy egyelőre teljesen tisztázatlan, hogy az egyre inkább csődbe jutó nyugatias világmodell korrekcióját milyen mélységbe lehatolva kellene elkezdeni.

Tehát ha a Nyugat valahol utat tévesztett, akkor meddig kellene »visszamennie« a történelemben? Tovább fokozza a konfúziót, hogy a dolgok egymásba csúsznak abban az értelemben is, hogy politikusok próbálnak a gyakorlati kormányzás »mellett« új világértelmezési logikákat kidolgozó teoretikusként is feltűnni. De ugyanennek a fordítottja is zajlik, elméleti szakemberek próbálnak meg alig leplezett módon közvetlenül »politikát csinálni« frissen kiagyalt spekulatív következtetéseiknek, amelyeknek a gyakorlatban azonnal érvényt is akarnak szerezni. És noha a társadalmi, gazdasági, pénzügyi, energetikai, ökológiai, kulturális, demográfiai káosz mögött közös mélyszerkezeti okként ugyanaz a végzetesen hibás létszerveződési mintázat húzódik meg, mindenki másként akarja ezeket a deformációkat orvosolni. Végül, de nem utolsósorban, mindnyájan ennek a torzult kornak a gyermekei vagyunk, így hétköznapi mikrocselekedeteink nap mint nap akkor is újratermelnék ezt a káoszt, ha elméletileg tisztázott alapokra technikailag tökéletesen felépített és működtetett intézmények vennének körül minket, amiről persze szó sincs. Veszélyes és kalandos idők jönnek tehát, mert a jövő elkezdődött, csak nem egészen úgy, mint a régi jelszó szuggerálta annak idején.”