Az összeférhetetlen iszlám

„Képes-e, hajlandó-e egy muszlim ember alkalmazkodni az európai szokásokhoz? Van-e benne bármilyen őszinte akarat arra, hogy beilleszkedjen? Hogy a keresztényi világképet vagy a szekularizált európai világértelmezéseket, a vallásszabadságot, illetve a tolerancia eszméjét elfogadja? A befogadók oldaláról tekintve pedig: van-e értelme pénzt, energiát és oly sok fáradságos munkát fektetni a beilleszkedésük elősegítésébe? Ha az ideérkező muszlimok hitét nézzük, akkor a válasz egyértelmű.

Nem!

A muszlim ember szerint az iszlám az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallás. Minden más hitbéli világkép csupán emberi csaláson alapuló koholmány. Az Ószövetség és az Újszövetség mind-mind az eredeti, szóbeli kinyilatkoztatás írásbeli hamisítványa. Így a muszlimok felsőbbrendűnek tartják hitüket és ebből eredően önmagukat is. A vallásgyakorlásukban viszont nagyobb szerepe van bizonyos hagyományokon alapuló cselekedeteknek, mint az általuk hitt Istennel való kapcsolatuk megerősítésének. Ezek a cselekvések pedig nehezen vagy egyáltalán nem illeszkednek abba a kultúrába, amit Európában elődeink megteremtettek. Mondhatni, hogy a muszlim szokások és az európai kultúra között – ha tetszik, ha nem – antagonisztikus, azaz kibékíthetetlen ellentét van. És ez nem a nyitottságon, vagy a nemzetállamok ellenállásán dől vagy bukik el.

(…)

Mindezek miatt Angela Merkelnek nincs igaza, amikor azt állítja a nyitott migrációs politikájának kudarca láttán, hogy Németország nem az integráció világbajnoka. Mert az! Euró­pában többet náluk senki nem tett ezért. Mégsem sikerült… De nem azért, mert kevés energiát, pénzt fektettek volna a folyamatba, vagy mert nem lennének elég nyitottak a németek, hanem mert olyan dologgal próbálkoztak, amelyekben a másik fél állt ellen. Erőfeszítésük az érkezők mérsékelt vagy radikális ellenállása miatt bukott meg.”