Gázos-e a népszavazás?

Bár egy Bódi Szilvi-zuhanyzás valószínűleg most is rommá verne nézettségben bármilyen híradót, ritkán látott közérdeklődés kíséri az október 2-ai népszavazást: minden politikai oldalon elég sokan mondják el a véleményüket – vagy követik másokét.

Gyakori vélemény, hogy igazából nem is a feltett kérdésről szól, valójában nincs is tétje, még értelme sem, hiszen szó sincs kötelező kvótáról, vagy ha igen, akkor is mindössze 1294 ember jönne ide, miközben milliárdokba kerül a népszavazás, tök fölösleges az egész, sok hűhó semmiért, stb.

Az utóbbi szófordulat nem is rossz megfogalmazás; a 40 fölöttiek talán emlékeznek rá, hogy ez volt az MDF válasza az SZDSZ által kezdeményezett, ún. „4 igenes” népszavazásra 1989-ben. Ott a 4 kérdésből 3(!) volt teljesen okafogyott (munkásőrség feloszlatása, MSZMP vagyonelszámolása, az állampárt kivonulása a munkahelyekről) – ezeket a Parlament elfogadta. Ennek ellenére zajlott a lakosságot erősen feltüzelő kampány – pusztán azért, hogy az akkor igen népszerű, a „népi baloldalt” megtestesítő Pozsgay Imréből nehogy Köztársasági Elnök legyen.  Az SZDSZ számára láthatóan létkérdés volt ez – és akkor még a Fidesz is emellett állt. (A világ egy bonyolult hely.) Egy teljesen fölösleges népszavazás, az SZDSZ politikai akaratának érvényesítése érdekében. (Azt remélték, hogy ők fogják nyerni a választást, és nehéz dolguk lenne a velük erősen szembenálló Pozsgayval.)

Talán a sors iróniája, hogy épp az egykori SZDSZ-hez köthető holdudvar a leghangosabb abban, hogy fölösleges a népszavazás, bojkottálni kell, stb. És hogy nem is arról szól, amit kérdeznek, hanem…

De miről is szól? A kérdés egész pontosan így hangzik: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Ez egy viszonylag egyértelmű kérdés. Az már a politikai értelmezés, illetve a jogászkodás kategóriájába tartozik, hogy a majdani eredménynek milyen jogkövetkezménye van, kötelezi-e bármire is akár a Magyar Országgyűlést, akár az Európa Parlamentet, stb. (Segítek: nem, valóban nincs közvetlen jogkövetkezmény.)

Fontos azonban látnunk, hogy mi a különbség aközött, amikor egy népszavazást a politikai erők megpróbálnak áttematizálni (részben saját a szavazókat is félrevezetve), és aközött, amikor - vélt vagy valós, nyílt vagy látens - politikai cél(ok) is van(nak) egy népszavazás mögött. Persze, vannak azok a népszavazási kezdeményezések, ahol tényleg csak az a kérdés, legyen-e lezárva az autós forgalom elől a Kazinczy utca.

Svájcban előszeretettel népszavaznak havonta ilyen helyi kérdésekben. A nagy, országos népszavazások azonban szinte minden esetben politikai célokat (is) szolgálnak; így volt ez a „4 igen” esetében, és így volt az összes ezt követő hazai népszavazáson is, az EU-tagságtól kezdve a határon túli magyarok állampolgárságán át a mostani kvótás kérdésig. Az tehát, hogy a népszavazás politikai célokat szolgál, max. az újszülötteknek újdonság.

De vajon mennyi igazság van a különböző, a népszavazást sikerteleníteni igyekvő, sokszor egymással is ellentétes interpretációkban? Vajon tényleg kizárólag belpolitikai célokat szolgál? Vagy épp Európáról szól-e, arról, hogy EU-tagok akarunk-e maradni? Vagy a 2018-as választásokról, amit a Fidesz már most meg akar nyerni?

Ha képesek vagyunk elménket tisztán tartani a politikai elfogultságtól – ez persze sosem egyszerű – akkor könnyen belátható, hogy  ezek a magyarázatok áttételesen tartalmazhatnak igazság-magvakat, de alapvetően igen meredek következtetések – hogy finoman fogalmazzunk. A 2018-as választás 2018-ban fog eldőlni. Akkor kell elmenni szavazni, és arra, akire szeretnénk. Orbán Viktor megnyerheti a népszavazást, ettől persze meg is erősödhet a pozíciója, de ha 2018-ban nem húzzák be elegen neki az ikszet, nagyjából a hajára kenheti az egészet.

Eléggé látszik, hogy Orbán Viktor egyre inkább a teljes európai térfélen igyekszik játszani. Ennek van egy szomorú hozadéka, ami akár egy külön írást is megérdemelne (talán előbb-utóbb sort is kerítek rá), ti. hogy egyre kevésbé foglalkozik az itthoni dolgokkal, elsősorban az egyre gátlástalanabb korrupcióval. Ugyanakkor azonban az is egyértelmű, hogy a belpolitikai kérdések is egyre inkább az ő európai színtéren való szereplésének tükrében válnak relevánssá. Ennek lehet örülni vagy bírálni, de azt mondani, hogy csak belpolitikai célokat szolgál a népszavazás, meg hogy aki NEM-mel szavaz, az arra szavaz, hogy lépjünk ki az Unióból – az bizony elaludt néhány kanyarral előbb, hogy megint finoman fogalmazzunk. Orbán Viktor számára nagyon is az a fontos, hogy Magyarországnak EU-tagként, neki pedig egy EU-tagállam vezetőjeként milyen szerepe lesz a kontinens jövőjében.

Szerencsés forgatókönyv esetén a sikeres népszavazás további erős felhatalmazást jelent számára, immár nem csak az EU vezetői felé, hanem még határozottabban hivatkozhat a nép akaratára. Ami nem csak Magyarországon látszik igencsak egyértelműnek: néhány jó szándékú, reménytelenül romantikus széplelket (és persze emellett néhány politikailag erősen motivált, érdekelt szereplőt) leszámítva nemigen maradt már senki, aki szerint a tömeges, ellenőrizetlen migráció ne lenne élet- és civilizáció-veszélyes, és ne kellene minden lehetséges eszközzel megállítani. (Természetesen ez nem a valódi menekültek elutasítását jelenti, ezt senki nem mondja; ma már azonban az is látszik, még az igencsak migránsbarát Németország hivatalos statisztikái is kimutatták, hogy az Európába beözönlő tömegeknek csak igen kis töredéke valódi menekült. A nagy részük gazdasági migráns, és egyáltalán nem háború sújtotta területekről érkezik, életveszélyben pedig végképp nincs. De ez megint egy másik írás témája lehetne.)

Európa lakossága tehát nem kér az invázióból, bárhogy is igyekszik azt máshogy nevezni, ránk erőltetni a brüsszeli elit. És hogyha a magyar népszavazás sikeres, ez óriási hullámot indíthat el Európában, hasonló népszavazások formájában. Persze, ezekre is lehet mondani, hogy nem lenne politikai és/vagy jogkövetkezményük, hiszen nem tagállami hatáskör, a népszavazás nem kötelezi az adott ország parlamentjét, blablabla… de elég nehezen tudnák megmagyarázni a demokrácia felkent brüsszeli apostolai, a Magyarországot demokráciából rendre előszeretettel kioktató bürokraták, hogy az országiakban népszavazás útján kinyilvánított népakarat ellenére ők továbbra is a hurráoptimista multikultit írják elő számunkra.

A népszavazásnak tehát nagyon is fontos, akár egész Európát is befolyásolni képes tétje van. Az, hogy ettől még belpolitikai célokat (is) szolgál, nem vitás – de ez a népszavazások természetéből is ered. Hogy ezek között a belpolitikai célok között lehetnek áttételesen olyanok is, amelyeknek igazából nem sok köze van a migránshelyzethez, ez már egy bonyolultabb kérdés, de természetesen lehet ebben is igazság. A migránsválság egyszer már sikeres fegyvert adott a kormányzat kezébe az érzékelhető népszerűségvesztés megállítására. Most pedig a korrupció fölötti jogos felháborodás kibontakozását állíthatja meg – ideiglenesen. Ez a felháborodás azonban nagyon is létezik, még a kormánypárt szavazói között is jelentős mértékben. Ennek felhangosodását azonban egyelőre nem a népszavazás akadályozza, hanem – elég furcsamód – épp az ellenzék. Ugyanis azzal, hogy naponta mindenféle hülye üggyel támadja a kormányt, állandóan farkast kiabál, minden lehetséges dologból igyekszik hisztit kreálni, Desmond Child 56-os emlékdalától kezdve, Bayer Zsolt kitüntetésén és a városligeti fákon át épp a migránskérdésben az első pillanattól fogva sorozatosan adott, súlyosan rossz reakciókig, azzal épp az élét veszi el a jogos bírálatoknak, s eközben teljesen aláaknázza saját hitelességét is. A lakosság döntő többsége azt látja, hogy ezek már megint hisztiznek valamin, folyton farkast kiabálnak, s lám, a múltkor sem volt igazuk.

Az MSZP tett egy meglepő lépést a józan gondolkodása irányába, amikor – bár sorozatos hibák, össze-vissza beszélések után – kijelentette kb., hogy elméletben támogatná a NEM-et (de inkább a távolmaradásra buzdít). A témában a leginkább okosan Vona Gábor nyilvánult meg, aki minap a parlamentben igen erős ívet húzott a migrációtól a korrupcióig. Persze, demagógiában, retorikai elemekben bőven gazdag volt a beszéd, de meglehetősen jól telibe találja az állami szintű korrupció problémáját, ugyanakkor a népszavazás esetleges sikertelenségével járó veszélyeket is.

És pontosan ez a fontos konklúzió: jelenlegi civilizációnk, értékeink, életformánk fennmaradásának érdekében a népszavazásra el kell mennünk és NEM-mel kell szavaznunk. Balogh Ákos Gergely kiválóan leírta, milyen veszélyeket rejt magában, ha nem ezt tesszük, Orbán Balázs friss videója pedig talán a legérthetőbb, legfrappánsabb, a számok és a kvóta kérdéskörét tökéletesen bemutató tájékoztatás a témában.

Ettől még nem szűnik meg a korrupció problémája, és NEM adtunk biankó csekket Orbán Viktornak 2018-ra. Sőt, pontosan azzal, ha elmegyünk és NEM-mel szavazunk, azzal is meg tudjuk mutatni, hogy igen, van itt egy jelentős választói tömeg, amelyre elvileg számíthat 2018-ban is, DE csak akkor, ha véget vet a mamelukok és hűbérurak, a lojális, de középszerű és végtelenül korrupt sameszok garázdálkodásának, a jelenlegi, magyarázhatatlanná és megengedhetetlenné váló gyakorlatnak.  Ha nem, akkor a fontos össz-európai kérdésekben hiába támogatjuk, szépen otthon fogunk maradni 2018-ban (vállalható alternatívának egyelőre sajnos még híre sem látszik). Fogcsikorgatva, eltartott kisujjal sem fogjuk már behúzni az X-et, és hiába az egyébként tök jó európai tervek, ha itthon közben kicsúszik alóla a hátország.