Mindenről ők tehetnek!

„Az oroszok az új zsidók. Vagy új szabadkőművesek. Vagy új Sorosok. Vagy új migránsok.

Ami fix: mindenről ők tehetnek!

Igazán érdekes, hogy a jelek szerint a demokraták egy lapra teszik fel a téteket az amerikai elnökválasztási kampányban. Roppant szórakoztató és izgalmas kérdés, hogy nyerő lehet-e a hidegháborús kártya a kétezertízes évek közepén. Minthogy a hidegháborút egyszer már megnyerte az USA, három és fél évtizeddel ezelőtt, simán, egyértelműen és véglegesen, és azóta egypólusú a világ. Persze semmi sem tart örökké, de amennyiben pólusból kettő lesz megint, az azért nem múlhat kizárólag Vlagyimir Vlagyimirovics karizmáján. Akkor sem, ha elsősorban az Egyesült Államokban, másodsorban a nyugati világ többi részében mindent megtesznek napjainkban, hogy ez az orosz fickó erősebbnek, ügyesebbnek és hatékonyabbnak látsszon, mint amilyen valójában.

A legújabb: Barack Obama nyilatkozza borongós hangulatban, hogy a republikánus fenegyerek Donald Trump az ördög mellett Putyinnal is képes cimborálni, szövetkezni és üzletelni. Annak érdekében, hogy romlásba taszajtsa a büszke Amerikát. Supertrumpnak semmi sem drága. A motívum nem új, az apropó az: demokrata levelezést hoztak nyilvánosságra, melyből kiderült, a párt elnöksége sunyi módon tolta Hillary Clintont, az establishment jelöltjét, szemben a baloldalias Bernie Sandersszel. Balhé lett, a párt vezetője bukott, a csúcsra pályázó asszony népszerűsége csökkent. Ki a felelős? Orosz hackerek. Bizonyíték nincs – de szakértők szerint, mondja Obama, nem kizárt, hogy ők voltak. Ki küldte csatába őket? Putyin. Miért? Mert cimborál, szövetkezik, üzletel. Trumpot akarja az Egyesült Államok első emberének székében látni. Hangoztatni nem szokta ezt, de tudjuk, hogy így gondolja.

A motívum, ismétlem, nem új: mióta világossá vált, hogy a harsány milliárdos lesz a demokrata jelölt ellenfele 2016 őszén, az oroszok lenyomhatatlanul első számú ékességei a mumuspalettának. Tényleg mindenről ők tehetnek, odaát is, ideát is, mindenütt is. Aláássák a békét a Közel-Keleten. Generálják a migránsválságot. Felborítják az összes geopolitikai egyensúlyt. Gyilkolják Ukrajnát, agresszióra készülnek a Baltikum ellen. Hackerkednek ész nélkül. Sőt még doppingolnak is, takarodjanak az olimpia közeléből. Bűnhődjenek mindannyian – kollektíve! –, az utolsó emberig. Mindeközben a komplett világsajtó – a magyar jelentős részét is ide értve – szakmányban gyártja az orosz propaganda állítólagos diadalmenetéről szóló amerikai ihletésű propagandacikkeket.

Hm. Lehet, hogy ez az enyém is egy orosz propagandacikk? Nem is tudom, majd megfigyeljük, lesz-e diadalmenete!

Egyébként csak a vak nem látja – és csak a hülye nem hiszi –, hogy az oroszoknak vannak bizonyos, a nyugati világétól különböző geopolitikai érdekeik, és csak a hülye nem fogadja el, hogy a fenti felsorolás igazságokat is tartalmaz. De hogy az ördögbe ne lennének az oroszoknak érdekeik? Mindenkinek vannak – erre lentebb még kitérek. Abban is vannak különbségek, ahogyan a nyugati és az orosz politika és ezeknek a világoknak a lakói gondolkodnak kiemelten fontos alapértékekről, amilyenek teszem azt a rend és a szabadság, illetve ezek összefüggései.

Ám ha mindezzel tisztában vagyunk is, akkor sem indokolt szó nélkül elmenni a buta, hamis, demagóg, blőd, kártékony és kontraproduktív jelenségek mellett.

Amit kifejtek röviden, az egy lehetséges olvasat csupán.

Mindaz, ami az elmúlt néhány évben orosz vagy nyugat–keleti vonalon történt, az oroszoknak állt érdekükben a legkevésbé. Oroszország igenis közeledni akart Európához és az Európai Unióhoz. Az orosz politika nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy hosszú távon minden szóba jöhető értelemben – politikailag, gazdaságilag, katonailag – a nyugati világ partnerévé vagy akár részévé váljon. Ezt a lassú és óvatos mozgást törte meg az ukrán válság, évtizedekre visszavetve a folyamatot. Hogy ebben ki volt a hibás, ne menjünk bele, ami történt, időben túl közel van, hogy tárgyilagos, meggyőződéseket és szimpátiákat félretoló ítéleteket alkothassunk.

A lényeg, hogy a sakktábla felborult, és mindenki máshova igyekszik visszarakni a földre sepert bábukat. Naná, hogy nem oda, ahol eredetileg voltak.

Leegyszerűsítve: a politikai és ezen belül a világpolitikai egyensúlyok kialakításához-fenntartásához nem csupán szövetségesekre és barátokra van szükség, hanem ellenfelekre és konfliktusokra is. Az élet és a világ ilyen, ez természetes. Az ellenfelek és a konfliktusok az energiák becsatornázásának és az identitások megőrzésének-integritásának alapfeltételei.

Igen ám, de mi történik, ha a világ valóban nagyot változik?

Innen nézvést eleve kétséges, hogy a klasszikus hidegháborús logika leporolása, alig-alig újrafényezve történő alkalmazása elsöprő sikerű lehet. Ennyi idő után és ugyanúgy?

Ne már!

Néhány dolog mégis biztosnak sejlik.

Az egyik, hogy aki bemegy ebbe az utcába – nem bízva más, békésebb, szelídebb eszközökben –, az egy idő után nem lesz képes visszafordulni onnan. Ez azon túlmenően, hogy a demagógia és a populizmus utcája – ahol az ellenfél is iparkodik újabb és újabb híveket gyűjteni –, nem kívánt bónuszként az amúgy is feszült és ideges globálpolitikai hangulatot is tovább mérgezi.

Ami azért baj, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy az ellenség – akire mindenkinek szüksége van – korántsem Moszkvában szövöget álnok terveket és eltéphetetlen hálókat. Az ellenség nem ott és nem a kapuk előtt van. A kapukon belül jár. A civilizációk összecsapása – mint huntingtoni közhely – nem szólhat amerikaiakról és oroszokról. Nyugatról és Keletről sem úgy, hogy utóbbi alatt a posztkommunista Keletet kellene érteni. Társadalmi berendezkedések közötti különbségek ide, vezetési technikák szerinti eltérések oda, demokratikus minimumok menti differenciák amoda, a Los Angeles–Lisszabon–Vlagyivosztok tengelyen nincsenek mérhetetlen súlyú és – elnézést a kifejezésért – antagonisztikus ellentétek.

A terror nem vörös és nem is fehér a 21. században.

Ha úgy teszünk, mintha az ilyen ellentétek határoznák meg a jelenünket és főleg a jövőnket, akkor két eset lehetséges. Vagy hazudunk, vagy kreáljuk ezeket. Vagy butaságból, vagy érdekből. És amennyiben a kreálgatásban végül eredményesek leszünk, magunkra vessünk.”