Párizs, Nizza, Köln… és a baloldal

„Míg az »orbánizmus« (ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről) diszkurzív közegével még a szélein sem érintkezni akaró baloldaliak és liberálisok ellenállnak, hogy olyan kérdésekről beszéljenek egymással – még csak nem is a társadalommal –, amelyek a többséget foglalkoztatják, addig a habonyizált jobboldal, máshol a szélsőjobboldal vagy új jobboldal (például AfD) úgy keretezi a radikális iszlamista gyilkosságokból fakadó tetteket, ahogyan azt politikai stratégiája vagy értékrendszere kívánja. S ezzel a baloldal a teljes problémakört fel- vagy átadja a jobboldaliaknak, aminek következményei súlyosabbak, mint egy-egy tanulmánykötet hiánya.

Merthogy aligha hiheti egy »nyitott társadalmi« baloldali vagy liberális, hogy a kortárs Európában az absztrakt elvek hangoztatása elég ahhoz, hogy megfékezze a nyitott társadalom ellenségeit, vagy megakadályozza a társadalmak (és a baloldal bázisának) jobbratolódását. De azt sem (lenne) szabad gondolni, hogy az állampolgárok szorongása a bevándorlás következményeként előálló munkaerő-piaci vagy »biztonságpolitikai” kitettségtől azokat a zárt társadalom hívévé teszi. Nem ilyen lineáris az út, bár az is biztos, hogy az európai erők hívei sem lesznek, akiknek fogalmuk sincs, hogy a lassításon túl mit kezdjenek a bevándorlással. Miközben elítélnek, majd aztán megengednek minden kerítésépítést. Köln kapcsán »általános« férfiak általi erőszakról beszélnek, a szekularizációt egyik esetben törvénnyé teszik, másik esetben (például muszlim kulturális-vallási közösségek javára) attól eltekintő törvénykezésre vagy politikákra váltanak. A baloldali szavazóknak (pontosabban nekik is) pedig így az az általános érzületük, hogy napjaink »európai társadalmának” nincs (értelmi) rendje, se erkölcsi vagy kulturális elvárásrendszere, továbbá általános közösség- és szolidaritáshiánnyal bír.

Függetlenül a radikális iszlám kérdésétől, bizonyos baloldali szavazói csoportok nem a mélybaloldalba vágynak, hanem szorongásukra és szociális kiszolgáltatottságukra a harag, a düh, az értelmiség- és elitellenesség a válasz. Az akadémikussá szelídült, NGO-nyelvű értelmiség absztrakt irányelveire úgy tekintenek, mint annak jelére, hogy előbbieknek nincsen kapcsolatuk a hétköznapi valósággal.”