Orbáné a száj, Putyiné a hang

„Egy: Orbán sok mindennel vádolható, de azzal semmiképp, hogy az elvek embere lenne. Ha a kormányhoz közeli kutatóintézetek arra a következtetésre jutnának, hogy a választópolgárok elsöprő arányban a nyílt társadalom eszméjének a hívei, Orbán bőszen támogatná azt. A miniszterelnök a rosszra játszik, a gonoszt akarja felszabadítani a lelkekben, de ezt azért teszi, mert úgy véli, ezzel arathat sikert. Ez persze nem menti totális lelkiismeretlenségét.

Kettő: Közkeletű felvetés, hogy a miniszterelnöki »sorosozás« voltaképp zsidózás. Ez szerintem dőreség. Orbán nem antiszemita, és nem érdeke az antiszemitizmus erősödése, még ha talán nem is bánja, hogy aki akarja és akinek ez tetszik, ezt is belehallhatja a »sorosozásba«.

Három: Nem lehet nem észrevenni, hogy Orbáné a száj, de a hang Putyiné. Amióta az oroszok kimentek Magyarországról, nem volt olyan ádáz ellensége az uniónak, a nyugati világnak, mint amilyen az elmúlt években Putyin lett. Nyíltan is. Amióta az oroszok kimentek Magyarországról, nem volt olyan antiatlantista, EU-ellenes, az oroszokkal parolázó miniszterelnöke Magyarországnak, amilyen Orbán lett az elmúlt években.

Ez a dolog nem egyszerűen Paksról szól, nem csupán a nyers üzleti érdekekről. Orbán, aki sehogy sem tud otthonos lenni az unió szalonjaiban, egy nemzetközi bohócszerepet vesz föl, az orosz propagandaanyagokat mondja fel, a háttérhatalmakról szóló okkult sületlenségeket egy troll komolyságával adja elő most már mindenhol, s ezzel persze hazája legfontosabb rendszerváltás utáni eredményeit veszélyezteti: az uniós integrációt, az észak-atlanti szövetséget. A közpénzből eltartott médiumokból ömlik az orosz propaganda; a Népszabadság nem vette át így harminc éve a Pravda szövegeit, ahogy ma a kormány »Híradója« nyomatja az orosz dezinformációkat.”