Úgy tesznek, mintha egy belső átalakítás után nyeretlen kétévesek vezetnék a Magyar Külügyi Intézetet
Így hergel a liberális sajtó!
Én lennék a legutolsó, aki ellenezné a radikális kultúrakritikát. „A fiatalok világképe, életfelfogása és […] az információhoz való viszonya” csakugyan óriási katasztrófa. De nem az első.
„Más radikális kultúrakritikusok valamikor azt mondták, hogy a tömegsajtó és a ponyvairodalom kialakulása, az operett, az orfeum és a kabaré olyan kultúrafogyasztási szokásokat kényszerít a tömegekre, amelyek képtelenné teszik őket az elmélyülésre és az összpontosításra. Igazuk volt. Később félreverték a harangokat, amikor elképzelhetetlen mennyiségű szemetet öntött a tömegekre a hangosfilm és a rádió. A rádió volt mellesleg – a filmhíradó mellett – a totalitárius tömegpropaganda fő eszköze, Hitler legjobb hangszere. Az aggodalmaskodóknak igazuk volt. Utána jött a televízió – a maga sorozataival, vetélkedőivel, lényegtelen álhíreivel, sikeres manipulációival – meg a gagyi popzene, amely rántottát csinált a nézők és hallgatók agyából (ráadásul meg a legmocskosabb bizniszt, a profi sportot vallásként a nézőkre lőcsölte a rádió és a tévé, a fasiszta, sztálinista és liberálkapitalista rezsimekben egyaránt). Minden értelmes ember kétségbe esett, és igaza volt.
Valamikor Jókai afféle minőségi ponyvának számított – elismerve, hogy az író lángelme (az volt csakugyan) – , ma kanonizált nemzeti klasszikus, kifinomult magas irodalom, amellyel alig tudnak megbirkózni az elitgimnáziumok jó módú családokból származó, elkényeztetett diákjai. Fiatalabb koromban Márait és Szabó Magdát amolyan jobb lektűrírónak tartották (helytállóan), manapság ez olyan magas szint, amelyre csak a legkiválóbbak képesek elvergődni. Napjainkban a kommersz makulatúrával tisztelettudóan foglalkoznak a kulturális hetilapok, s a »slam poetry« révén a vers visszasüllyed a tömegkommunikációs folklórba, a szimplifikált népies zenébe, ahonnan egyébként történetileg származik. Aki ráér még, hogy ezen elkeseredjék, joggal teszi.
Folytathatnám, de minek?
A kívánatos oktatási reform mindezen nem segíthet, mert ehhez a társadalom totális megváltoztatására lenne szükség. Ha normális, egészséges fiatal emberek képtelenek 45 percig figyelni vagy hosszabb szövegeket elolvasni, akkor hagyhatjuk a francba az egészet. Akkor a társadalmat se lehet megváltoztatni, mert ahhoz bizony fóliánsok kellenek.”