Szirénhangok

„Európának – tetszik, nem tetszik – szüksége van Oroszországra, ahogy Moszkva is nyög az öreg kontinens nélkül, alacsony olajárakkal, folyamatos háborúban. De van egy irányvonal, s van cél. Az út egy része pedig Magyarországon keresztül halad. Szerencsére nem lánctalpakon. Mert ez a világ már nem az a világ.

Ha viszont nem az a világ, akkor sem a spájzban rejtőző oroszoktól, sem a masírozó csizmáktól nem kell félnünk. De a sajtó nem így működik, és nagyon könnyű bárkire rámondani, hogy szarva és patája van, ha nem a mi oldalunkon áll. Orbán Viktor pedig semmit se csinált, csak kiállt az országért. Valóban egyszerűbb úgy irányítani az országot, hogy mások, külföldiek szavára hallgatunk, csak mert azok nagyon erősek és nagy a GDP-jük, de nem hazafias, nem hatékony, és általában bukás a vége. Magyarország a migránsválság során végig ugyanazt hangsúlyozta, hogy nagy a baj, közös fellépés szükséges, s megoldási javaslatokkal élt. Ebből a helyzetből született meg a német sajtóban Orbán Viktor, az ellen-Merkel, akinek immár követői is akadnak, s aki a nyugati világra fenekedő legnagyobb veszély. Így lett a visegrádi együttműködés az EU-n belüli ellenzék, az engedetlen és hálátlan országok csoportja. Ehhez az érveléshez pedig nagyon szépen odailleszthető, hogy Orbán Viktor behívja az oroszokat az unióba, kinyitja nekik a kaput, s aztán jön a csizma, meg a lekvárt evő orosz katona képe, aki fasisztákat keres, és puszta szórakozásból mindenkit legéppuskáz.

De ezek szirénhangok. Zavaróak, harsányak, de nem változtatnak a tényen, hogy az Angela Merkel vezette Németország Magyarország legnagyobb befektetője és stratégiai szövetségese. Azon sem, hogy Németország és Oroszország között speciális kapcsolat áll fönn, stratégiai viszony, mint az két nagyhatalomhoz illik. De azon sem változtatnak, hogy a migránsok csak jönnek, megállíthatatlanul, a kerítés, az ezerszer elátkozott kerítés polgárjogot nyert Európában, a rossz politikusok pedig nem tudják a politikailag korrekt beszédük mögé rejteni a válságot. Az pedig viszonylag gyorsan kiderül, ki tud ügyesen manőverezni a viharos vizeken, és ki éli fel azt a rengeteg pénzt, amelyet a bő esztendőkben felhalmozott az államkincstár.”