„Sarokba szorított patkányok!” – így fakadt ki az ukrán újoncokra egy toborzó
Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.
Az állami ateizmus ott nyomorgatta a tanárokat, ahol érte, nem dicsérték meg az osztályfőnököket, ha nem bírták távol tartani a templomoktól a gyerekeket az ünnepeken.
„A magyar karácsony idején nem volt szünet, menni kellett az iskolába 24-én, 25-én, 26-án is. Szombaton is tanultunk, legfeljebb egy napunk lehetett szabad szerencsésebb években. Az állami ateizmus ott nyomorgatta a tanárokat, ahol érte, nem dicsérték meg az osztályfőnököket, ha nem bírták távol tartani a templomoktól a gyerekeket az ünnepeken. Reformátusok voltunk, nem éjféli misére, hanem kora esti istentiszteletre mentünk volna, ha tudunk és ha merünk.
Hogy sokat ne dilemmázzunk a menni vagy nem menni fölött, arról ateista estekkel gondoskodott az iskola. A részvétel kötelező volt, szigorú büntetésre számíthatott, aki nem jelent meg. Ezeken az esteken semmi különös nem történt: valamelyikünk felolvasott a többieknek valamit arról, hogy Isten nincs, mert Gagarin és utána még sok hős szovjet férfi járt fent az űrben, és látta, hogy mennyország sincs. Végighallgattuk ezt, és mehettünk haza.
Nagy segítség volt ez a szülőknek, akik lábatlankodó gyermekeik távollétében békésen elvégezhették az utolsó simításokat, befejezhették a vacsorakészítést, elhelyezhették az ajándékokat. Mi mindeközben boldog várakozással a szívünkben sétálhattunk hazafelé, figyelhettük, milyen szépen esik a hó – arra mifelénk tényleg gyakran esett! –, hajigálhattuk a csillagszórókat, számolgathattuk az ablakokban a karácsonyfákat. Hazaértünk – és hamarosan jöttek keresztanyámék meg a Mennyből az angyal.”