Magyar Péter az az ember, aki hatalmasat akart fingani, de a végén csak beszart

Lehet a tegnap történteken ironizálni, de valójában véresen komoly dologról van szó.

A pszeudo-Magyar Hírlap humorbonbonjait e helyütt nem kívánom népszerűsíteni: megtette ezt helyettem egy rakás ellenzéki internetes portál, egy kattintással elérhetővé téve a nemes, pártsemleges mókázást.
„Ama pénteki napon, amikor a bíróság kimondta, hogy Ungár Klára törpepártelnök nem kényszer-comingoutoltathat másokat, megjelent a kétszínű majompárt roppant eredeti elnevezésű, Magyar Hírlap című újságja, állítólag tízezer példányban, mely álsajtótermék totálisan l’art pour l’art vidámkodással többek között a Magyar Hírlap megszűnéséről tudósított. A humorbonbon-dobozkának álcázott álliberális provokáció aggályos időzítése aligha a véletlen műve: a vezető hírlapos publicista, Bayer Zsolt markánsan exponálta magát a kérdésben.
A szellemileg némiképp megereszkedett, játszótéri szlenggel »viktorkázó« Ungár még fél éve nevezett meg Facebook-bejegyzésében két fideszes politikust, civilben családapát, miszerint ők valójában Ungár homoerotikus identitástáborát erősítik (mely önmeghatározás az életkor könyörtelen, demokratikus előrehaladtával mind provizórikusabb és nevetségesebb), csak épp nem óhajtanak büszkén előállni vele, mint ő, ehelyett »rejtőzködnek«. Az egyik áldozat csendesen tűrte az antiliberális bárdolatlanságot, a másik perelt. A bíróság most kimondta: a nemi identitás megvallására vonatkozó felszólítás kívül esik a véleményszabadság határain, még az alkotmánybíróságilag többet tűrni kénytelen politikusok esetében sem alkalmazható, s mindenki kétmilliót fog perkálni, aki alattomos módon ilyesmivel kísérletezik. Ungár persze megnyilatkozta, hogy akár Strasbourgig is elmegy az »igazáért«, s mi tagadás, némi alappal bízhat is az előrehaladott euroidiotizmusban, amely a horogkeresztet önkényuralmi jelképnek tekinti, a vörös csillagot ellenben nem: az csak egy szép, romlatlan, haladó szimbólum a polgári sörgyártás világából, amit csupán az átmeneti proletárdiktatúra használt népirtásra.
A pszeudo-Magyar Hírlap humorbonbonjait e helyütt nem kívánom népszerűsíteni: megtette ezt helyettem egy rakás ellenzéki internetes portál, egy kattintással elérhetővé téve a nemes, pártsemleges mókázást.”