Összeborulásról álmodók

„Ugyan 2013-ban még azon az állásponton voltam, hogy a baloldal jól járt volna azzal, ha előválasztáson választja ki miniszterelnök-jelöltjét, ma már nem értek egyet két évvel ezelőtti önmagammal. Az ötlet jól hangzik, de egész egyszerűen kivitelezhetetlen. Miért gondolja azt bárki is, hogy a civil jelöltek szívesen csatlakoznának szedett-vedett társaságok közös dzsemborijához? Miért hisszük azt, hogy a baloldali ellenzék szavazói szívesen látnának egy előválasztást, adott esetben olyan pártok vagy politikusok részvételével, akikre soha az életben nem szavaznának? Gondoljunk csak arra a sokakba beleégett ironikus képre, amikor 2013-ban Jávor Benedek egy MSZP-logó mögött szorongott… Innen nézve az sem biztos, hogy egy előválasztás képes lenne a szavazók mobilizálására.

Ám a legnagyobb kérdés mégis az: kitartanának-e egymás mellett a részt vevő alakulatok? Mi van akkor, ha a választókerületekben más párt kerül többségbe, mint amely a miniszterelnök-jelöltségért folyó versenyben győztes jelöltet állít? Biztos vagyok abban, hogy mindkettő az előválasztás nyerteseként aposztrofálja majd magát, és máris összedől a nagykoalíció. Amelynek összeállását indokolná ugyan a politikai racionalitás, ám a politikai realitás alapján semmi esély sincs rá. Így viszont az önmagát kereső baloldalnak nincs különösebb esélye a feltámadásra.”