Európai értékek – Transzatlanti szabadkereskedelem VII.

A szerző az LMP II. kerületi önkormányzati képviselője. Első cikke a témában itt található, a második itt, a harmadik itt, a negyedik itt, az ötödik itt, a hatodik pedig itt olvasható.

*

Együtt szavazott a Fidesz, a DK-val és az MSZP-vel az európai parlamentben és elfogadta a TTIP- ről készített jelentést, és ezzel zöld utat adott az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmények. A kormány kettősbeszédének lényege tárult ismét elénk Brüsszelben: amikor beszélni kell, akkor mindig a nemzet és a haza érdeke az első, de amikor gombot kell nyomni, akkor győz a gyávaság és a megalkuvás. 

Ami, még ennél is szomorúbb volt, az az, hogy a Fidesz a szavazással kapcsolatban lapítani próbált, azt remélve, hogy senki sem veszi észre, mit szavazott meg Brüsszelben. A mai napig egy Fideszes politikus sem állt ki a nyilvánosság elé, hogy megérvelje, miért szolgálja szerintünk az EU és USA közötti szabadkereskedelmi egyezmény a nemzeti érdekeinket. Megelégszik azzal a mantrával, hogy az Egyesült Államok kiemelt partnerünk és hogy számunkra fontos a transzatlanti szövetségi rendszer. 

Pedig vannak olyan politikusok, akik bátran kiállnak a szabadkereskedelmi egyezmény mellett. Például Sorin Moisă, román szociáldemokrata EP-képviselő, aki egyenesen a nyugat hanyatlását megállítani képes csodaszerként jellemezte a TTIP-t. Mivel itthon a Fidesz feltűnő némasága megöl minden politikai vitát, megpróbálok a TTIP mellett érvelő román szociáldemokrata érvelésével vitába szállni. 

Mivel az Egyesült Államok és az EU együttes része a világgazdaságból csökken, érvel írásában Moisa, szükség van arra, hogy a Nyugat olyan stratégiát találjon, amivel megmarad versenyképességi előnye, ami abban áll, hogy betartja és betartatja a világgazdaság játékszabályait, amit maga teremtett és teremt.

Ez a látszatra eurocentrikus érvelés, ugyanakkor pont az európai értékeket hagyja figyelmen kívül. Egy olyan világban, mint a mai és főleg a Fidesz számára, melynek érvelése középpontjában az európai értékek megőrzése áll, vagyis: hogy Európa legyen és maradjon is az európaiaké, érthetetlen hogyan támogatható egy az európai értékekkel ellentétes egyezmény. 

A készülő egyezmény, ami külön jogrendet ad a vállalati illetve befektetői szektornak ellentétes a törvény előtti egyenlőség elvével, ami alapvető európai érték. (Bár szeretik azt a látszatot kelteni, mintha a választott bíróságokra vonatkozó rész kikerült volna a jelentésből, ez nem igaz, a vitarendezési eljárás át lett nevezne, de marad a régi.)

Egy olyan egyezmény, aminek keretében nem a törvényhozás, illetve a törvényhozások, hanem egy harmonizációs bizottság dönt az életfeltételeinket biztosító szabályozásokról, ellentétes a népszuverenitással, ami szintén európai alapérték. 

Egy olyan egyezmény, aminek részét képzi az „elmaradt haszon” fogalma, vagyis benne van, hogy a tőke érdeke felülírhatja az állam szuverén döntéseit, ellentétes a szociális piacgazdasággal, ami európai alapérték.  

Egy olyan egyezmény, ami lebontja az elővigyázatosság elvének használatát, szintén ellentétes az EU egyik legalapvetőbb elvével, aminek célja a közegészségügyi kockázatok minimalizálása.

Az egyezmény támogatói szerint, azért is szükség van az USA-Európa közötti szabadkereskedelmi egyezményre, mert a geopolitika visszatért. E szerint a felfogás szerint,  a geopolitikának mindaddig nem volt jelentősége, amíg  Oroszország nem támadta meg Ukrajnát. De ahogy ez megtörtént, megszületet a belátás, hogy Európának is szüksége van védelemre, amit mintegy 70 éve az Egyesült Államok biztosít. Ezért, Moisa érvei szerint, az Egyesült Államokkal még jobban össze kell fognunk, mint eddig, ami jelen esetben egy még szorosabb gazdasági egységet jelent, amit legszívesebben át is nevezne: gazdasági NATO-nak. Érvelésében arra nem tér ki, hogy miképp fogja megvédeni Európát, ha leépítjük a magas szintű természet és közegészségügyi szabályozásainkat. Tény, hogy a világ veszélyes hely, mint ahogy az is, hogy jelenleg a NATO szavatolja Magyarország és az Európai Unió határait, ami sok mindent meghatároz, és ezért sok minden mellett felhozható érvként, de hogy a szabályozások lebontása is ide tartozna, azt még nem sikerült belátnom. 

A másik gond ezzel az érveléssel az, hogy ha ilyen kitüntetett politikai szerepet tulajdonítunk a készülő szabadkereskedelmi egyezménynek, az túlmutat a kereskedelmi kérdéseken. Ugyanis, az az érvelés, ami szerint egy az egyezmény valójában egy Atlanti Unió irányába tett lépés, ami Moisa szerint „elősegíti a Nyugat központi szerepének és világpolitikai súlyának a megőrzését”, akkor az a kérdés is fölmerül, van-e az Európai Bizottságnak mandátuma arra, hogy egy Atlanti Uniót hozzon létre? A Bizottság szerint ez egy kereskedelmi egyezmény, semmi több. Persze ez az érvelés már akkor sántítani kezdett, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak kereskedelmi, hanem a szabályozási kérdések is az asztalon vannak. Erre mondja a Bizottság, hogy ez egy komplex gazdasági és befektetési egyezmény. De az eddig még nem merült föl, és az amerikai fél nem is állított olyat, hogy ez egy politikai vagy geostratégiai célokat kitűző egyezmény lenne. Nyilvánvalóan nem az, hiszen az Egyesült Államok először a TPP-t vagyis a csendes óceán menti országokra vonatkozó szabadkereskedelmi egyezményt kívánja megkötni, jelezve, hogy USA prioritásait és azt, hogy számára a transzatlanti kapcsolatok csak másodlagos jelentőséggel bírnak. 

Milyen érvek maradnak a TTIP mellett? Pogátsa Zoltán rámutatott, hogy a gazdasági növekedés ígéretére vonatkozó érvek használhatatlanok. A geopolitikai érvek, inkább Európa provincialitását húzzák alá, semmint a Nyugati világ megmentésének esélyét vetítenék elénk. Értékekről pedig azért esik annyira kevés szó, mert ez az egyezmény szinte minden európai értékekkel ellentétes.