A mester nyomában

„Az unión belüli egyenlőtlenségeket, a megosztottságot erősítő erőszakosság egyre több ellenséggel veszi körül az egyébként népszerű Németországot. E paradox helyzet a görög válság kapcsán mutatkozik meg a legélesebben. Berlin szeme előtt tényleg az euró és az európai egység megmentése lebeg, csakhogy ez a görcsös erőlködés éppen az Európát hosszú ideje gyengítő Athént teszi szimpatikussá a többség szemében. Pedig e válság elmélyülésében a németeknek is van ugyan felelősségük, ám az nem említhető egy napon az egymást követő görög kormányok felelőtlenségével. Ráadásul Berlint most az az IMF oktatja ki, amely nem arról híres, hogy az általa nyújtott hitelek visszafizetésétől csak úgy eltekint.

Így aztán hiába Merkel hazai népszerűsége, ez láthatóan kevés a dicsőséghez. Hiába lépett túl a kancellár a hagyományos politikai felfogáson, s képes játszani mind a kereszténydemokraták, mind a szociáldemokraták, mind pedig a liberálisok kottájából, meg kell tanulnia Európa gyengébb, a német fegyelmezettséget legfeljebb hírből ismerő országainak a fejével is gondolkodni. A megoldandó problémát előbb minden lehetséges irányból megvizsgáló, a különböző forgatókönyveket mérlegelő, majd mindig csak ezután döntő, elhamarkodottan sohasem cselekvő Merkel erre képes lehet. Főleg, ha mindez némi empátiával is vegyül. A tudós kívülállása és az óvatosság a női iróniával vegyülő született zárkózottsággal együtt ez idáig hatékonyan törte az utat a politika férfias világában, most azonban új, eddig nem látott erényeket is fel kell villantani. Bármennyire fájó és népszerűtlen, az átalakuló világban, a súlyos gondjaival küszködő Európában Németország sem térhet vissza azokba az időkbe, amikor a kontinenst a béke lengte át, s a középosztály kizárólag a jólét növelésére koncentrálhatott. Újra és újra meg kell küzdeni nemcsak a nemzet, de egész Európa belső kohéziójáért, nem lehet engedni még a nagy szövetségesnek sem, aki a lojalitásért cserébe szabad kezet adna Berlinnek, de egy gyenge Európában.

Úgy kell erősnek lenni, hogy az ne ijesszen el senkit. Érdemes felidézni e tekintetben az akkor felszabadult Közép-Európát nem csak piacként látni képes mestert, akit ugyan sokan nem szerettek, de nagyon tiszteltek. Mert nemcsak karizmája, de víziója is volt. Az utolsó olyan politikusok közé tartozik, akiknek nemcsak a németek, de Európa is hálás lehet ezért a vízióért.”