Függöny le

„A déli határ hézagossága, amiért most az ötödik éve kormányzó hatalmi elit a nyílt színen háborog, éppen ennek a hallgatólagos megállapodásnak a következménye: a magyar–szerb határszakaszt sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-, sem az Orbán-kormány nem kívánta a schengeni övezet külső határaként üzemeltetni, mert mindannyian tekintettel voltak a Vajdaságban élő mintegy 250 ezernyi (vásárolni, gyógyulni, tanulni, dolgozni, rokont látogatni is rendszeresen átjáró) magyarra. (…)

A mai kormányfő korábbi álláspontjaiban következetességet találni azonban legalább olyan meddő erőfeszítés, mint szögesdrót kordonoktól várni a felbolydult világ egyensúlyának helyreállását. Mindezek helyett tehát mindössze annak tudatosítására szorítkozunk: negyedszázaddal azután, hogy a sors kegye folytán visszakaptunk valamit (ti. az egység újraépítésének lehetőségét) abból, amit a magyar nemzet 1920-ban egy igazságtalan nagyhatalmi diktátum nyomán elveszített, a magát jobboldalinak, kereszténynek és – mindenekfölött – nemzetinek nevező Orbán-kormány önként, senkitől sem kényszerítve négyméteres drótkerítést emel az egyik trianoni határon, egy olyan területen, ahol ’89 előtt sem volt soha összefüggő műszaki határzár.

Mi azt tanultuk a történelemből, hogy a nemzetrészeket elválasztó függönyt sokkal könnyebb leengedni, mint később fölhúzni – mások, úgy fest, nem tanulnak semmiből.”