Orbánnak nem fáj Trianon?

„Azt viszont mindezek fényében könnyű belátni, hogy Magyarország semmilyen értelemben nem nélkülözi a multikulturalitás tapasztalatát. A múltban rengeteg különböző etnikai kultúra élt együtt egyazon Magyarországon belül, de jelen pillanatban sem gondolnám, hogy egy Erdélyből származó, Pesten élő felső-középosztálybeli embernek (megélhetési bevándorlónak), mint nekem, ugyanolyan kultúrám lenne, mint egy többgenerációs belvárosi polgárnak vagy egy újpesti munkáscsaládnak. Egyik sem értékesebb, mint a másik, de kétségtelen, hogy nem ugyanazokkal a kulturális referenciákkal rendelkezünk, nem ugyanazon kulturális hatások alatt nőttünk fel, nem ugyanazt értjük egyes szavakon, egyes gesztusokon. A multikulti primér jelentését nézve tehát Magyarország sem a múltban, sem a jelenben nem tekinthető homogénnek.

Ami a második jelentést illeti, az etnokulturális sokszínűség politikai integrálását, ott is hasonló a helyzet. A múltban, a különböző formákat felvevő magyar államban léteztek különböző autonómiaformák, önrendelkezési privilégiumok. Kaptak ilyent a kunok, a szászok, a székelyek, a sor folytatható. Persze ezek nem egységes minták voltak, és nem valamilyen morális, igazságossági elven alapultak, inkább ad hoc alkuk eredményei, de ettől még léteztek. Úgy, ahogy más multietnikus jogok is a vallásgyakorlást, kulturális gyakorlatokat illetően. Az 1990 után bevezetett kisebbségi önkormányzatiság is tekinthető a nem-területi autonómia egy enyhébb formájának. Ami ebből következik, hogy Magyarország igenis volt, és jelenleg is multikulturális állam, a szó második, politikaibb értelmében is. Persze nem annyira szabad és igazságos (és ebből kifolyólag multikulturális), amennyire, mondjuk, a Kettős Mércénél szeretnénk.

És a dolog veszélye itt jön igazán elő. Ugyanis a magyar történelemben mindig is voltak erős politikai áramlatok, amelyek a homogenitás-rögeszméjüknek köszönhetően előidéztek nagy történelmi tragédiáink közül legálább kettőt: Trianont és a Holokausztot. Az, hogy a dualizmus korabeli magyar elitek hogyan nem voltak képesek túllépni a Magyarország a magyaroké mánián, rengeteg tudományos és irodalmi műből elolvasható. A homogenitásra való törekvés egy olyan országban, ahol a »tituláris« nemzet nem, vagy csak alig érte el az ötven százalékot értelemszerűen elégedetlenségeket szült azok között, akiket kizártak az állam szimbolikus javaihoz való egyenlő hozzáférésből. És ezek az elégedetlenségek nagy szerepet játszottak a Magyar Királyság széthullásában. (Persze, kellett a háborús vereség, meg minden más korabeli aktualitás, de a dolog lényegi része mégis ez.) A Holokauszt szintén olvasható úgy, mint a homogenitás illúziójáért folytatott tömeggyilkos és embertelen politikai projekt.

Ahogy a jobboldalon egyes részein szokták mondani az a magyar, akinek fáj Trianon. Mi hozzátennénk, hogy a fájdalomból az emberek általában tanulnak is valamit. Orbán Viktor vajon tanult valamit a fájdalomból?”