„Való igaz, a Magyar Királyság etnikailag és nyelvileg meglehetősen plurális volt, hiszen ezek nem számítottak választóvonalnak. Más választóvonalak azonban voltak. Kíváncsi volnék, mit szólnának a régi magyar állam multikulti mivoltát igazolók az akkori vallási törvényekhez például. Vagy mit szólnának ahhoz, hogy akkor a kulturális, nyelvi, vagy bármilyen más autonómia milyen feltételekkel járt. Szó sem volt egyenlő jogokról. És bizony, kulturálisan is volt határa annak, kivel lehet együtt élni. Amikor a török vállalkozók kívántak maguknak egy szeletet a multikultiból, az ország három részre szakadt, a házibuli százötven évig tartott. Az Intelmek vonatkozó, agyonidézett passzusához pedig javasoljuk a többi rész hozzáolvasását is. Fincsi?
A multikulturalizmus nem soknemzetiségű, soknyelvű, sokvallású államot jelent – ez utóbbit épp a modernek igyekeztek elpusztítani, lásd a dicsőséges francia forradalmárok tevékenykedését a Vendée-ban és másutt. A multikulturalizmus egy néhány évtizede létező liberális ideológia, amely a maga hittételei alapján nagyon is homogenizálni akar. A fő előfeltevése az, hogy a vallásos öregember, a szekuláris-liberális egyetemi hallgató, a radikális imámot áhítattal hallgató, néha becsületgyilkosságot és egyéb gyilkosságokat elkövető muszlim és a vörös forradalmár békében tudnak egymás mellett éldegélni. Minden kultúra egyenlő, függetlenül annak tartalmától. Ezt a gondolatot nem, hogy nem vallhatták a hajdani államok vezetői, de nem is ismerhették. És ha csíráit ismerték is, abszurdnak tartották.”