Futballnemzet?

„Mint választópolgárok, nyerni szeretnénk, és ha egy-egy meccset kedvenc csapatunk elveszít, máris világvégét kiáltunk. Kétségbeesünk, és mélyebb elemzések nélkül az eddig jól teljesítő csapat lecserélését sem tartjuk ördögtől valónak.

Vakokká válunk, észre sem vesszük, hogy az ellenfelek hazug, gúnyolódó skandálásának hatása alá kerültünk. Ők pedig dörzsölik a tenyerüket, hiszen magunk alatt vágjuk a »kapufát«. Túlzott nyomást gyakorolunk a „szövetségi kapitányra” – a kormányfőre, kapkodásra akarjuk kényszeríteni, miközben észre sem vesszük, hogy a lavór vízzel kiöntjük a gyereket is.

A pillanatnyi formaromlás, egy-két rossz passz, vagy az eltúlzott gólöröm kijavítható hiba. Ugyanakkor lehetséges, hogy egyesek már nem tudják jó formájukat hozni, a tanulság levonása elkerülhetetlen, és a cserék esedékessé válnak.

Az egyre nagyobb megméretésre készülő kormánycsapat a hazai és nemzetközi mérkőzéseken nem engedheti meg a kisiklást, az esetleges fiaskók a „szövetségi kapitányt” is mélyebb meggondolásra ösztönözhetik.

Csapatunkért azonban nekünk is tennünk kell. Ki kell mennünk a mérkőzésekre. Biztassunk, bosszankodjunk, és kiabáljuk be tanácsainkat. Ne ijedjünk meg az ellenfél szurkolóinak esetleges vandalizmusától. Ne üljünk fel a hazug, táborunkat froclizó mondataiknak. Lássunk világosan! 

Ők nyerni szeretnének, ráadásul ellenünk. Időleges és látszólagos fölényüket pedig a mérkőzés végeredménye fogja helyretenni. Az első félidő közepén hiába kezdenek ünneplésbe, a mérkőzés vége igencsak messze van.”