„Már a feszítő konfliktusok elnevezése sem állja meg a helyét, nem nevezzük néven a problémát. (Hasonló félrevezető szavakról bővebben Jonah Goldberg Liberálfasizmus c. könyvében.) A »multikulturalizmus« arra utal, mintha a bevándorlók a kultúra gazdagítása céljából jöttek volna Európába, nem gazdasági okokból. Ez utóbbiak megszűntével (azaz az egzisztenciális biztonságuk elnyerésével) azonban e tömegek tovább akarják erősíteni a helyzetüket Európában, és nemhogy hazamenni nem akarnak (ahogy kezdetben pl. a törökök nagy része tervezte Németországból), de kulturális, szociális és egyéb jogaik elismertetése révén hatalmi tényezővé válnak az országokban. Mikor csendesebben, mikor hangosabban.
De egyformán jelentős kihívások elé állítva Európát, amely foglya maradt a gazdasági érdekeinek. Az elöregedő, drágán üzemelő, viszont kirívó életszínvonalat biztosító társadalmak versenyképességében a volt második és a harmadik világbeli bevándorlóknak elengedhetetlen szerepük van (a másik ilyen szerep a tőkekivitelé), és ma már ott tartunk, hogy Európa népeinek (ideértve a bevándorló etnikumokat) az egyetlen közös nevezője és nyelve a gazdasági érdek és a pénz. Európa nem mer és nem tud a saját zsákutcás koncepciója szerint kulturális és nemzeti elvárásokat támasztani a bevándorlókkal szemben, hagyja ezáltal a saját tradícióit gyengülni, míg az ellentradíciók erősödnek – és közben még mindig azzal áltatjuk magunkat, hogy az európai gazdasági javak és kivételes civilizációs környezet elég féket jelent majd az európai hagyományokkal szemben ellenséges, de legalábbis érdektelen kisebbségeknek.”