Szabad-e kérdezni?

„Mi volt pontosan az nyelvi-politikai klíma, amely ellen kihívást jelentett a második Orbán-kormány? A ’90-es években a politikai korrektség nyelvi és szellemi irányzata összekapcsolódott a technokratikus elittel, amely évtizedekig imitálta csupán a politikai cselekvést, amelynek a 2008-as gazdasági válság sem vetett véget. Ennek a kurzusnak a helyi változata a reformközgazdászokból és a »demokratikus ellenzékből« kialakult balliberális pólus és a »szakértői kormányzás« illúziójában hívő csoport szintézise volt. Az európai és a Magyarországon 2010-ig jellemző hasonszőrű kurzus célja az volt, hogy a politikai kommunikációt és a kormányzást (pontosabban a félrebeszélést, a semmit mondást és a döntésképtelenséggel párosult status quo-őrzést) a maga kizárólagos hitbizományának őrizze meg. A második Orbán-kormány mindezzel szemben fundamentális kihívást intézett. Így 2010 és 2014 között visszatért a politika, a kormányzás kreatív cselekvéssé változott, a konfliktusok nyomán szuverén döntések születtek és világos beszéd tematizálta a közbeszédet. Végső soron kiderült, hogy a politika alapvetően konfliktusos folyamat, a demokrácia többségi műfaj, a nyelv fegyver, a szuverenitás felelősséggel jár és a kényelmetlen status quo helyett új rendet lehet szabni. A politika stílus és ízlés dolga. 

A kétfrontos szabadságharc nyelvi értelemben és a kormányzati cselekvés szabadságáért egyaránt folyt; előbbi nem csupán kommunikációs, hanem kulturális küzdelem volt, utóbbi pedig a szuverenitás visszaállításáért zajlott.

A politikailag korrekt beszéd az a liberális dialektus, amely a politika – Carl Schmitt által is leírt – semlegesítését célozza azzal, hogy a konfliktus már a szavak szintjén se jöhessen létre. Mindez azért érdekes, mert bizonyos szavak és témák száműzése közben folyton diszkurzivitásról, toleranciáról és szólásszabadságról van szó… Ha azonban bevezetjük a politikai korrektséget, akkor a vitákkal együtt lehetetlenné tesszük a problémák feltárását is, teret adunk a magukat áldozat-szerepben feltüntető szélsőségeseknek, megakadályozzuk a szellemi innovációt és egy olyan elitista, exkluzív madárnyelven beszélünk, amit csak az értelmiség ért meg.”