„És akkor mi ma a románok és magyarok közötti több évszázados ellenségességét alátámasztó »történelmi érvek«-ről beszélünk?! Nem! Történelmileg bizonyított tény, hogy a románok és a magyarok évszázadokig partnerek voltak és rendkívül szoros kapcsolatban álltak egymással. Igaz, elég sok konfliktus is volt a magyarok és a vlachok között, de nem hiszem, hogy ezek száma meghaladta volna a Moldva és Havasalföld közöttiekét. Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş egy adott pillanatban a legnagyobb ellenségei voltak egymásnak, ugyanakkor Vlad Ţepeşnek baráti kapcsolatai voltak a magyarokkal, Ştefan cel Mare pedig a törökökkel együtt támadta Havasalföldet…
Most már látjuk, hogy az úgynevezett román–magyar ellenségesség inkább csak papíron létezett és csak valamikor a XVIII–XIX. századok környékén jelent meg a politikai érdekek miatt, amikor mindkét erdélyi nemzet voltaképpen Habsburg uralom alatt állt. Ez utóbbi pedig rendkívül sikeresen alkalmazta az »oszd meg és uralkodj« elvet. Ezzel magyarázható az is, hogy Avram Iancu az 1848–1849-es események után nyugodtan élhetett az Erdélyi Szigethegységben. Mert az osztrákok közvetlenül érdekeltek voltak abban, hogy a román és a magyar forradalmárok ne tudjanak megegyezni. (...)
Az 1989 utáni új romániai rezsim hibát követett el, amikor december 1-ét jelölte ki nemzeti ünnepnek. Az államok többsége esetén a függetlenség kikiáltásának napja a nemzeti ünnep.
Csak Románia választott olyan napot, amikor az egyik tartomány egyesült az anyaországgal, holott az ország lakosságának egy jelentős része egyszerűen nem ünnepelheti meg ezt a napot, mert a Romániával egyesülés a Magyarországtól elszakadás napja is.
Miért fontosabb Erdély egyesülése, mint Moldva 1859-es egyesülése Havasalfölddel, vagy Dobrudzsa 1877-es egyesülése, vagy a Bánság, Bukovina, vagy Besszarábia egyesülése? Azt hiszem, erre senki sem tud logikus választ adni. (...)
Elég sok követelésüket a kisebbségnek megfelelően szabályozták. Nyilvánvalóan nem tökéletes minden, nyilvánvalóan sok még a tennivaló, de a kiindulási pontok jók. A román többségnek az kellene legyen az érdeke, hogy egyetlen kisebbségi se sajnálja egyetlen pillanatig sem, hogy Romániában él.
Rendezni fogják a zászlók ügyét is, mert nem logikus, nagy igazságtalanság megtagadni egy nemzeti, vagy helyi közösségtől azt a jogot, hogy kimutassa identitását.
De meg kell még tenni valamit alulról felfele is, hogy ne mindig csak a politikusoktól várjunk mindent. Le kell cserélni a jelenlegi politikai osztályt. Mind a románt, mind a magyart. És itt nemcsak a romániaira gondolok. A jelenlegi politikusok kimutatták a korlátaikat. MEGÁLLJ-t kell parancsolnunk. Más embereket kell találnunk.”