„Sokan jobban szeretik egy közösség részének képzelni magukat, mint egy különálló (bár csápjait sok irányba nyújtó) egyénnek. Jobban szeretnek egy egység alkotórésze lenni, mint egység. Ezek az emberek örömmel oldódnak fel a nemzetben, szívesen választanak maguknak tekintélyeket, követnek politikust, professzort, valakit vagy valamit, amivel szívesen azonosulnak (értsd: a követés által azonosnak tekintik magukat vele). Gyakran nem saját gondolataik, értékrendjük határozza meg tetteiket, hanem a tekintély vagy csoport által diktált (vagy a tekintélynek vagy csoportnak tulajdonított) értékrend.
Az egyén tehát nem azt teszi, amit jónak tart, hanem amit egy magyarnak, heterónak, baloldalinak, XY-követőnek (szerinte) kell. Nem az ÉN-t, hanem a MI-t követi. Az ÉN adott, a MI-t – legalább virtuálisan – létre kell hozni. Tegyük hozzá, vannak köztük emberek, akik képesek félretenni egyéni érdekeiket valamely vélt vagy valós közösségi célért, és akik nélkül szegényebbek lennénk. Belőlük lesznek a hősök, a megváltók, a jótevők.
A virtuális közösség nagyon alkalmas közeget teremt azok számára is, akik vezetői és/vagy hatalmi ambíciókkal rendelkeznek, vagy akik saját véleményük mögé szívesen sorakoztatnak fel virtuális tömeget. Ők azok, akik soha nem azt mondják, »én ezt és ezt tartom helyesnek«, hanem a magyarság, a nemzet, a baloldal, a kereszténység, vagy valami egyéb, közelebbről meg nem határozott »mi« nevében lépnek fel, és manipulálják, befolyásolják az előbbi bekezdésben említett embereket. Mivel részben illetlennek számít egyéni érdeket képviselni, részben pedig kevéssé hatékony, közösségi igényként nagyobb súlyt lehet neki adni, ráadásul a csoport felment az egyéni felelősség alól is.
Az internet tele van olyan kommentekkel, amelyeknek szerzője valami virtuális közösség háta mögé bújva fejti ki véleményét vagy a cikkíró véleményével kapcsolatos ellenvetését, de nem egy olyan újságcikkre is emlékszem, amikor valamely párt egyik korifeusa egy adott politikai helyzet felvázolása során kitért arra is, mi híveik, választóik »kötelessége« ebben a helyzetben. (…)