A „magyar ősz” frontvonalai

„Az ellenállási mozgalom nem hagyományos módszerekkel, keretek között, célokkal, dinamikával működik. Hétfőn úgy gyűlt össze hatalmas sokaság a Kossuth téren, hogy az eseménynek nem volt apropója, s úgy maradtak sokan a parlament előtt, hogy a tömegről nagyrészt lepergő szónoklatok követték egymást, nem szólva arról, hogy a fellépők egyike képes volt CCCP feliratú pulóverben pódiumra állni. Ekkor ki is derült: lényegében mindegy, mi történik a pódiumon, mert az egymást követő demonstrációk egyáltalán nem a szervezőkről, hanem a résztvevőkről szólnak.

Minden alkalommal sok tüntetésszűzzel lehet találkozni. Olyanokkal, akik megérzik az ellenállás erejét, s ráveszik magukat, hogy fölálljanak a kormánnyal szemben. Katartikus élménnyel távoznak, ha olyan eseményhez van szerencséjük, mint az internetadó elleni második megmozdulás, amely részint elérte célját, hiszen a kormány meghátrált, részint a hídon átvonuló, világító telefonját a magasba tartó emberek tömege révén sokáig emlékezetes marad. És nyilván kevésbé önfeledten, ha a hétfőihez hasonló, fantáziaszegényebb, kevesebb fontos mondással tarkított rendezvényen vesznek részt.

Ám e változatosság is hozzátartozik a kontrollálhatatlan, ismert szervezeti formákhoz nem köthető »magyar ősz« természetéhez. Vezetőnélkülisége, dinamikája, akárha titokzatossága miatt tűnik olykor félelmetesnek az erő. Az, amelyik – a pártokkal ellentétben – már meghátrálásra kényszerítette Orbán Viktort, az, amelyik tízezreket visz az utcára. Az, amelyikről egyelőre mindenki - beleértve őket magukat is - keveset tud.

Épp csak annyit, hogy azt üzeni: nem lehet többé úgy, ahogyan volt, és úgy, ahogyan van.”