Magyar többségű bankszektorral 2008-ban csődbe mentünk volna

„Ha iparosításról beszélünk, akkor is ilyen szakemberekre van szükség?

Ma valóban sok szó esik az újraiparosításról, különösen annak ismeretében, hogy Európa déli felén az utóbbi időkre tényleg elsorvadt az ipar. Nálunk azonban nem ez a helyzet; ipari termelési és kivitel adataink impozánsak. Ezért mondhatom azt, hogy ugyan nagyon örülök egy idetelepülő autógumigyárnak, amely ezer főt foglalkoztat, de még jobban örülnék egy 1000 főt foglalkoztató üzleti szolgáltató központnak, ahol jól képzett magyar IT-, HR-szakembereket, mérnököket, pénzügyeseket és jogászokat alkalmaznak. Hozzáteszem, háromszor akkora bérrel, mint az előző gyár esetén. A modern iparfogalomban az üzleti szolgáltatás is beleérthető, és az ilyen üzleti tevékenységből fakadó helyi, állami és magánbevétel is sokkal nagyobb lehetne, mint egy nem túl igényes ipari befektetésé.

Mit kellene csinálni, hogy ne gumigyárak, hanem ilyen szolgáltató központok jöjjenek ide? Azon túl persze, hogy az oktatásból angolul tudó szociológusok jöjjenek ki.

Angolul tudó bárki. Úgy látom a sikeres lengyel, cseh példákon és a hazai sikereseteken, hogy csupa kézenfekvő dolgokra van szükség: jó oktatási színvonalra, megfelelő infrastruktúrára, élhető városokra, motivált emberekre. Még sok állami támogatást sem igényel ez az üzleti kultúra. Nem lehet tudni, de gyanítható, hogy a nagy szolgáltatók kevesebb támogatást kapnak a letelepedéshez, mint amit egy hasonló iparvállalat kérne. Ha engem kérdeznének, akkor nem az iparosítás fogalmára fűzném fel a gazdaságfejlesztési politikánkat, hanem a hozzáadott értékre. És ha az a pénzügyi szolgáltatásokból jön, akkor jöjjön. ()

Jön az állami nonprofit közműszolgáltatás, ez elég értelmes dolog?

Nem ismerem a konstrukciót, de félelmeim vannak. A nonprofittal és az állami jelzővel kapcsolatban is. Főleg az előbbivel. Aki nyereségelven működik, vagyis a profitot szem előtt tartja, az mindennapos működésében és fejlesztéseiben ügyel a költségekre. Van tapasztalatunk az ellenkezőjéről is, éltem az előző rendszerben, ahol az állami vállalatok nyereségérdekeltsége gyenge volt, főleg a nagy állami üzemek mondhatni nonprofit módon működtek. Nem is volt meg az a kontroll, ami a pazarlást, a trehányságot megakadályozta volna. ()

A bankszektorral is vannak gondok a kormány szerint. Nem hiteleztek eléggé a válság után. Az a cél, hogy 50 százalék felé menjen a magyar tulajdon aránya. Jó irány ez?

A kormányzat célja szerintem érthető és támogatható is, de nem mindegy, hogyan éri azt el. A pénzügyi szolgáltatás elégé kultúrafüggő. Közép-Európa speciális, mert itt történelmi okok miatt, a piacgazdaság első kialakulásakor, majd pedig a tervgazdaság csődjét követő rendszerváltozás során a banki, biztosítási tevékenységben többségbe került a külföldi tőke. Már a Monarchia idején is lehetett látni, hogy a külföldi extrém túlsúly idővel enyhül, vagyis az arányok fokozatosan módosultak a magyar tulajdon irányában. Valami hasonló trendet észlelek a mi térségünkben is, ahol egyébként ma még a legtöbb országban 60 és 90 százalék közötti a külföldi bankok aránya a hitelintézeti szektor mérlegfőösszegében. Ezért mondtam, hogy érthető és nem is ésszerűtlen a hazai arány növekedését üdvözlő politikai törekvés. Ám nem létezik kemény közgazdaságtani érv amellett, hogy pont 50 százalék lenne a jó, és a 49 már nem az, Az európai gyakorlat szerint a fejlett országokban erős ugyan a más országbeli bankok jelenléte, de azért a helyi családok, cégek zöme a saját bankokat preferálja. Ha a magyar emberek is olyan módon gondolkodnak, mint ahogy a hollandok, franciák, akkor különösebb állami intervenció nélkül is haladna a hazai részarány-növelés folyamata. Persze én évtizedes trendről beszélek, míg a politikus években, sőt gyakran hónapokban gondolkozik.

De lesznek kockázatai is, ha magyar lesz a bankszektor.

Ha magyar többségű lett volna a bankszektor 2008-ban, akkor a magyar állam praktikusan csődbe ment volna ezt követően. De ez csak egy ellenérv a sok pro és kontra érv vitájában.”