Egy hetero vallomása

„Mintha átesnénk a ló másik oldalára, már-már irigykedve szemléljük azt, akinek van valami mássága, mert ezzel kitűnhet, ezzel támogató barátokat szerezhet. Ha pedig nyilvánosan megvallja, dicsérő szavakat a bátorságáért. Mintha nem lenne ugyanolyan, ha nem nagyobb bátorság a mai fogyasztói társadalomban, ahol minden az anyag javak szerzéséről és birtoklásáról szól, családot alapítani, hűségesnek lenni, illetve több gyermeket szülni és nevelni. Egy hagyományos családmodellben férfiként és nőként küzdeni a megélhetésért, a gyermekek testi-lelki növekedéséért. A kereskedelmi televíziókból és az internetről ránk ömlő erkölcstelen szennytől; a fogyasztói impulzusoktól, a szerző és birtokló egoizmustól távol tartani önmagunkat és gyermekeinket. Mert higgyék el, ez az igazi bátorság – a mindennapi hősök bátorsága! (...)

Talán lassan utcára kellene vonulnunk nekünk, hetero apáknak (s persze az édesanyáknak is), mert egyre inkább elnyomva érezzük a család jogainak érvényesülését, illetve sok-sok nevetést és megvető szót hallunk a hátunk mögött.

Úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy családapaként, a női nem iránt érzett lelki és testi vonzalmaimmal megáldva (vagy megátkozva), bátorságról hitet téve megvalljam, hogy a nőket, s mivel hűséges férj vagyok, így pontosítva: egy nőt szeretek! S nem fogom szégyellni – ahogy a melegek is fogalmaznak –, s nem fogok bujkálni – bárki is elmaradottnak, korszerűtlennek tart. Hetero vagyok, és kész. S csöppet sem érdekel, hogy ki és mit fog ehhez szólni. Ez az én comming outom… És várom a dicsérő szavakat az okos, értelmes és européer polgároktól!”