A második Pásztor-ügy

„A »cigánybűnözés« kifejezés a mai magyar közbeszédben két dolgot jelent, a befogadók elsöprő többsége két állítást hall, amikor ezt a szót hallja. Az első így szól: minden cigány bűnöző. A második pedig így: a cigányok azért bűnöznek, mert cigányok. Aki a magyar közélet résztvevőjeként ezt a kifejezést használja, az vagy bűnösen tudatlan, vagy pedig a cigányellenes előítéletet akarja politikai célra kiaknázni, és ebből a szempontból semmi jelentősége nincsen, hogy személyesen rasszista-e, vagy sem. Harmadik lehetőség nincsen.

Pásztor azonban nemcsak cigányozott. Rendőrkapitányként, tehát közhatalmat gyakorló személyként a romákkal való együttélésről beszélve magát a nem roma csoport képviselőjeként azonosította (»nekünk nem megy az együttélés velük«). Holott a magyar állam – roma és nem roma magyarok közös államának – képviselőjeként nem azonosíthatja magát a magyar állampolgárok egyetlen csoportjával sem a másikkal szemben. Aki ezt a normát megsérti, kizárja magát a demokratikus közéletből. Amikor a magyar baloldal jelentős része ennek ellenére őt jelöli közhatalmi pozícióra, akkor maga is semmisnek nyilvánítja ezt a normát. És ezzel eljátssza minden alapját arra, hogy a demokratikus normákat másokon számon kérje.

Ám képzeljük el egy percre, hogy Pásztor őszintén, komolyan felülvizsgálja egykori szavait, és minden eszközzel kifejezi, hogy nézetei megváltoztak. Ha ez megtörténne, mit jelentene Pásztor jelölése? A volt rendőrkapitány jelölésével még így is azt üzenné a baloldal, hogy a romakérdés elsősorban rendőri kérdés, a miskolci etnikai konfliktus kezelésére a legalkalmasabb személy egy volt rendőr. Ez a legnagyobb hazugság az összes közül. A cigánysággal kapcsolatos őszinte beszéd nem a »cigánybűnöző«-zéssel kezdődik, hanem azzal, ha kimondjuk: ennek a helyzetnek az enyhe javulása is sok-sok áldozatot követelne, még nagyon sokáig, a többségtől és a kisebbségtől egyaránt. Hogy nincsen könnyű, fájdalommentes megoldás, amely csak a romákkal szemben támaszt elvárásokat. Hogy ebben a nagy bajban egymásra vagyunk utalva, csak közös erőfeszítéssel változtathatunk.”