„A fröccskérdést beborító nemzeti romantikus máz folyományaképp (kapcsolatosan/tekintetében) nem nagyon tudunk olyan belvárosi borbárról, ahol ne lenne egy (vagy több) ilyen ízesen/szellemesen/igényesen megfogalmazott kis lapocska, kifüggesztvény, papirusztekercs, amely (ami) ismerteti a legfontosabb fröccsfajtákat, ilyen baromságokkal, mint a Krúdy-fröccs, színészfröccs, fütty meg mittudomén. Na, ilyenek, kérem, nincsenek. Tessenek egyszer bemenni egy tisztességes kocsmába, és kérni akár csak egy viceházmestert! Tuti biztos, hogy ital helyett maximum gyanakvó tekinteteket kapnak. De ha mondjuk füttyöt, Krúdy-fröccsöt vagy lakófröccsöt kérnének, alighanem a redőnyhúzó is előkerülne. Mondjuk ki, valójában háromféle fröccs létezik: kis fröccs, nagy fröccs, hosszúlépés. Kész, ennyi elég. Matematikuslelkületűek szórakoztathatják magukat más keverési arányok kitalálásával (pl. matematikusfröccs: pí rész hosszúlépés meg gyökkettő rész viceházmester), engem nem zavar, ha otthon, négy fal között, de a kocsmába be ne hozzák!
Na, és landoljunk a lényegnél: a mibőlnél! Addig már talán eljutottunk (a nemzet, az ország), hogy rossz borból jó fröccsöt nem lehet készíteni, az nemhogy fából vaskarika, de szarból vár. Na de nem minden jó borból lesz jó fröccs! Kellene abba a borba aroma, de gerinc is, hogy áttűnjön a szódán, de meg is tartsa. Rémületes trend, hogy túl illatos-aromás borokból, muskotályszármazásúakból készítenek fröccsöt, Irsaiból, Cserszegiből, pedig ezeknek nincs elég gerincük, hogy tartsák a szódát, az illatok meg elviszik az egészet szörpirányba, amire, lássuk be, semmi szükség.”