Orbánnak ma egyetlen valódi ellenfele van

Orbánnak ma egyetlen valódi ellenfele van. A baloldal pártjai nem számítanak annak. Nincs programjuk, nincs ideológiájuk, csak hazug ígéreteik, és leginkább az idegesíti őket, hogy a Közgép - Magyar Polgári Szövetség olyan gátlástalan tervszerűséggel rabolja le az országot, ahogy ők a nekik rendelt nyolc év során nem tudták, nem merték, meg el se hitték, hogy lehet. Gyurcsányt nem nevezhetjük a kormányfő érdemleges riválisának, fél évtizede már nem több, mint egy szektavezér: a baloldal Csurkája. Épp így nem jöhet szóba Bajnai, aki egy olyan politikai szörnyszülött fölött bábáskodik, amit egyszerre bír a magáénak érezni a neoliberlizmus hazai apostola, Oszkó meg a szélsőbalos venezuelai diktatúrát dicsőítő Scheiring. Persze legkevésbé nyilván az a Mesterházy számít kihívónak, aki épp most mondott le, engedve a visszatérő Kovács László és Lendvai Ildikó nyomulásának, úgyhogy nem is marad számára más, mint újabb meg újabb Jackson-koreográfiákat elsajátítani valamennyi táncot és művészetet kedvelő nyugdíjas legnagyobb csodálatára.

A baloldal számára különben is hátra van az elkerülhetetlen szembenézés azzal a dilemmával, hogy egy folyamatosan csökkenő létszámú szekta kívánnak-e lenni, vagy valódi politikai közösség. Ha a szívükre teszik a kezüket, alighanem a szekta-létet választják. Ott biztonságban érzi magát az ember. Ismerősek az arcok, mindenki jóbarát, a világ egyszerű, a Sátán neve Orbán, és ha egyszer újra választást nyernek, övék lesz a Mennyeknek Országa, négyezer szűz valamint a kincstár kulcsa. Ennél szerényebb perspektívákkal is le lehet élni jó pár életet.

Orbán számára nyilván nem valós konkurens az LMP sem, amely ugyan igyekszik felmondani a polgárháborús logikát, de végre valahára elkezdeni politizálni, hús-vér embereket, valódi érdekeket képviselni, nyílt konfliktusokba frontálisan beleállni egyszerűen nem merészel. A zöldek bájos naivitása valamint az orbánizmus és a gyurcsányizmus mezsgyéjén zajló zavarodott útkeresés pont öt százalékra elég, de amíg a szociális rendszertől a könnyű drogokon át az oktatáspolitikáig mindenhol az elmúlt negyedszázad hitvány kompromisszumait kötik meg újra és újra, amíg a harmadik köztársaság egyetlen hazug konszenzusát sem merik fölrúgni, mert félnek, hogy valaki esetleg megharagszik rájuk, addig még csak középpárt se lesznek soha.

A Jobbik egy kalandorság. Minden felmerülő problémára adnak egy félmondatos választ, és aki nem hiszi, az zsidó. Eközben gárdista legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy a Jobbik vajon a keresztény fundamentalisták, a ruszki államkapitalisták, a muszlim radikálosok vagy a pogány táltosok útján jár. Nem tudni, hogy komcsik vagy piacpártiak. Nem tudni, hogy a demokrácia megszállottjai vagy diktatúrát óhajtó fasiszták, feudális királyságról álmodozó habókos bölcsészek vagy törzsszövetségbe visszavágyó tarsolyos íjászok. Nem tudni, hogy ha hatalomra jutnának, akkor kilépnének-e az Unióból vagy átalakítanák, és elneveznék Atilla Nagykirály Birodalmának - ahol végre nekünk szolgálna az összes német meg francia -, vagy csak simán vinnék az országot és a Szent Koronát vissza az oroszokhoz, Putyin Eurázsiai Uniójába. A Jobbikban az az egyedülálló, hogy nem más, mint egy politikai Rorschach-teszt: bárki beleláthatja valamennyi vágyát és minden félelmét. Pedig csupán egy meleg levegővel óriásira fújt blöff. Pont úgy fog kipukkadni, ahogy Szegedi, Gaudi meg az összes többi, aki pár hónapja még nemzeti hős volt, de ma már gyűlölt áruló. És ahogy értük se volt kár, a Jobbikért se lesz.

Egyelőre nem lehet Lázár vagy Rogán - vagyis a két legtörtetőbb és legvisszataszítóbb kígyónyelvű fidesznyik - egyikét sem Orbán kihívói közé sorolni. Hiába látható rajtuk jól a szociopaták féktelen ambíciója és kultúra által nem határolt gátlástalansága, melynek révén az egyik szobrot állít a Blikknek vagy módosítgatja a vagyonbevallását, a másik meg költségtérítési rekordösszeget vesz fel vagy lézerblokkolót szereltet a kocsijára. Természetesen miniszterelnök-matéria mindkettő, de még jó ideig nem lesznek ellenfelei Orbánnak, csupán a csicskásai.

Orbán egyetlen ellenfele az a hatszázezer magyar ember, aki elhagyta az országot, és a másik hatszázezer, aki épp erre készül. Mert ha ők is távoznak, akkor vége a dalnak. A szemétdomb beomlik a kidüllesztett mellkassal kukorékoló kakas alatt, aki hiába mozgósít újabb meg újabb békemeneteket a baromfiudvaron, nem lesz már se kiskakas, se csirke, se tojás, csak kivénhedt tyúkok és hegyekben álló gané.

Ma nincs szakszervezet, mely szembeszállna a kormánnyal, nincs politikai erő, ami tömeget volna képes az utcára vinni, a középgerenciáiók és a fiatalok azonban - talán öntudatlanul is, de - fellázadtak. Akármilyen hatalom- és pénzéhes maffia is ez a Fidesz, talán van bennük annyi józanság és életösztön, hogy a négy éve tartó habzsolás és dőzsölés keltette eufóriából lassan kijózanodva belássák: ez a fajta úgynevezett kormányzás nem folyhat a végtelenségig. Előbb vagy utóbb konszolidálni kell a rendszert. Ki kell egyezni a magyar társadalomnak azzal a részével, akikkel a kormányzat hadban áll, akiket elüldöz, akik számára élhetetlenné teszi az országot a jogtiprásaival, a szimbólumok körül zajló politizálásával, a csonvelőig hatoló korruptságával, a közrend és a közbiztonság változatlan hiányával meg a szünet nélkül gerjesztett hideg polgárháborúval. Már tízmillióan sem vagyunk. Be kell fejeznünk önmagunk kényszeres és folyamatos csonkolását. Meg kell tanulnunk együtt élni.