„Térjünk azonban vissza a baloldali ellenzékre. Azt állítottam, hogy nyerhetett volna, ha komolyan veszi saját magát. Ehhez a kulcs a 2012-es év. Bajnai Gordon politikába érkezését sokan várták. Ennek legtöbben két utat jósoltak. Az egyik, hogy rögtön a ciklus elején, 2010-ben megérkezik, és rendet vág a szétesett baloldalon. Ez nem történt meg. A másik a kivárás volt, várakozás arra a pillanatra, amikor már hívják Bajnait az első számú vezetőnek. Ehhez képest igencsak váratlan volt az ő bejelentkezése 2012 október 23-án. Mi történhetett? Amit biztosan tudunk, az két dolog: egyrészt az MSZP népszerűsége emelkedett, az ellenzék pártjainak együttes népszerűsége, beleszámítva az LMP-t is, megegyezett a kormánypártokkal.
A kormányellenes szavazók nagy számban megjelentek az utcán, tiltakozógyűléseken. Azt sejtem, Bajnai Gordon és tanácsadói, Szigetvári Viktor és az akkor még LMP-s Karácsony Gergely megijedtek, hogy Bajnai lemaradhat. Ezért volt a hirtelen lépés, komolyabb szervezeti háttér nélkül. És ezért volt az a hirtelen támadás (ölelés) az LMP felé, amelyet Schiffer, nagyon nem ügyetlenül, visszavert. Bajnai légüres térbe került, hiszen további partnerei már nem pártok, hanem ilyen-olyan szervezetek lettek, amelyek tagjai, szimpatizánsai sokszor éppen a rivális MSZP tagjai is voltak. Bajnai Gordon a Korszakváltás programjával érkezett, és azt is tette. Egy emelkedőfélben levő, önbizalmában erősödő baloldalra ráhozott egy vitát, amely az egész 2013-as évet meghatározta.
Míg a Fidesz a rezsicsökkentéssel »kormányzott«, addig a kormányt váltani akaró ellenzék a »Ki legyen a miniszterelnök?« vitával egyharmad alá lökte vissza magát. 2014-ben pedig ez az ellenzék már nem folytatott kampányt. Amit tett, az nevetségesnek tekinthető. Talán nem volt ereje. Talán nem volt ideje. Talán nem is láthatjuk az igazi okokat, a Fidesz tudna nekünk erről többet mesélni. Végtére is a kormánypárt elképzelése valósult meg a kampányban az ellenzéki térfélen is.”